• Napközis nyári tábor

          • A mai napon véget ért kéthetes napközis táborunk, ahol a nevelőnők gazdag programot biztosítottak a gyerkőcöknek. Ellátogattak a Plauter Kúriába, a Malkia parkba és a polgármesteri hivatalba is. Megtekintettek egy birkózó bemutatót,részesei voltak a  mesedélutánnak,és lekötötte figyelmüket az egészséges táplálkozásról szóló előadás is.A kreatív foglalkozások keretén belül lufiból állatokat készítettek, és csillámtetkókkal díszítették testüket. Különböző  játékos vetélkedőkön is megmutathatták tudásukat, hiszen volt Ki mit tud?, sportversenyek, és játékos formában fejleszthették szlovák nyelvű szókincsüket.Szép környezetben túráztak, zenés játékokat játszottak, és tábori plakátot készítettek.Élményekben gazdagon zárták a napközis tábort.

             

             

             

          • Tanszerlista - speciális osztályok

          • Speciális 5. – 6.  évfolyam

            Füzetek: 520 – 3 db

                             513 – 10 db

                              5110 – 5db

            Színespapír – 2csomag

            Rajzlap – 50db

            Grafitceruza – 3db

            Radír, színesceruza, ragasztó, gyurma, ecset, vízfesték, faragó, olló, füzetbőr, hosszú vonalzó, háromszög vonalzó,

            Tornaruha

            Papucs, papucstartó

            Tisztasági csomag –  toalettpapír, zsebkendő, szappan, törölköző

             

            Speciális 7. – 9.  évfolyam

            Füzetek: 545 – 3 db

                            544 – 10 db

                              zenefüzet

            Színespapír – 2csomag

            Rajzlap – 50db

            Grafitceruza – 3db

            Radír, színesceruza, ragasztó, gyurma, ecset, vízfesték, faragó, olló, füzetbőr, háromszög vonalzó, hosszú vonalzó, körző, zöld örökíró, kék örökíró.

            Tornaruha

            Papucs, papucstartó

            Tisztasági csomag –  toalettpapír, zsebkendő, szappan, törölköző

             

          • Tanszerlista - felső tagozat

          •  

            V. évfolyam

            Magyar nyelv: 3 db 564

            Szlovák nyelv: 2 db 564

            Angol nyelv: 1 db 564, 1 db keménytáblás A4 (vonalas, nem spirálos, 90-100 lapos)

            Történelem: 1 db 564

            Matematika: 2 db 445, körző, 2 db háromszög vonalzó

            Biológia: 1 db 560, 1 db sorvezető

            Geográfia: 1 db 564, atlasz

            Informatika: 1 db 544

            Etika/Hittan: 1 db 524

            Technika: 1 db 544, színes papír, olló, ragasztó, 10 db rajzlap

            Zene: 1 db 544, 1db zenefüzet

            Képzőművészeti nevelés: 40 db rajzlap, 1 csomag színes papír, ecsetek, zsírkréta, asztalra műanyag terítő, papírtörlő, szivacs, kis tálka víznek

             

            VI. évfolyam

            Magyar nyelv: 3 db 564

            Szlovák nyelv: 2 db 564

            Angol nyelv: 1 db 524, 1 db 564

            Történelem: 1 db 544

            Matematika: 2 db 445, körző, 2 db háromszög vonalzó, szögmérő

            Biológia: 1 db 560, 1 db sorvezető

            Geográfia: 1 db 564, atlasz

            Informatika: 1 db 544

            Fizika: 1 db 560

            Polgári nevelés: 1 db 544

            Etika/Hittan: 1 db 524

            Technika: 1 db 544, olló, ragasztó, színes papír, 10 db rajzlap

            Zene: 1 db 544

            Képzőművészeti nevelés: 40 db rajzlap, 1 csomag színes papír, ecsetek, zsírkréta, asztalra műanyag terítő, papírtörlő, szivacs, kis tálka víznek

             

            VII. évfolyam

            Magyar nyelv: 3 db 564

            Szlovák nyelv: 2 db 564

            Angol nyelv: 1 db 524, 1 db 564

            Történelem: 1 db 544

            Matematika: 2 db 460, körző, 2 db háromszög vonalzó, szögmérő, sorvezető

            Biológia: 1 db 460, 1 db sorvezető

            Geográfia: 1 db 564, atlasz

            Informatika: 1 db 544

            Fizika: 1 db 560

            Kémia: 1 db 460, 1 db periódusos rendszer, táblázatos sorvezető

            Polgári nevelés: 1 db 544

            Etika/Hittan: 1 db 524

            Technika: 1 db 544, olló, ragasztó, színes papír, 10 db rajzlap

            Zene: 1 db 544

            Képzőművészeti nevelés: 40 db rajzlap, 1 csomag színes papír, ecsetek, zsírkréta, asztalra műanyag terítő, papírtörlő, szivacs, kis tálka víznek

             

            VIII. évfolyam

            Magyar nyelv: 1 db 544, 2 db 444

            Szlovák nyelv: 1 db 464

            Angol nyelv: 1 db 524, 1 db 564

            Történelem: 1 db 444

            Matematika: 2 db 460, körző, 2 db háromszög vonalzó, szögmérő, számológép, sorvezető

            Biológia: 1 db 460, 1 db sorvezető

            Geográfia: 1 db 564, atlasz

            Informatika: 1 db 544

            Fizika: 1 db 560

            Kémia: 1 db 460, 1 db periódusos rendszer, táblázatos sorvezető

            Polgári nevelés: 1 db 544

            Etika/Hittan: 1 db 524

            Zene: 1 db 544

            Technika: 1 db 544, olló, ragasztó, színes papír, 10 db rajzlap

            Képzőművészeti nevelés: 40 db rajzlap, 1 csomag színes papír, ecsetek, zsírkréta, asztalra műanyag terítő, papírtörlő, szivacs, kis tálka víznek

             

            IX. évfolyam

            Magyar nyelv: 1 db 544, 3 db 444

            Szlovák nyelv: 1 db 464

            Angol nyelv: 1 db 524, 1 db 564

            Történelem: 1 db 444

            Matematika: 2 db 460, körző, 2 db háromszög vonalzó, szögmérő, számológép, sorvezető

            Biológia: 1 db 440, nagy sorvezető

            Geográfia: 1 db 564, atlasz

            Fizika: 1 db 560

            Kémia: 1 db 460, periódusos táblázat

            Polgári nevelés: 1 db 544

            Művészettel való nevelés: 1 db 544, olló, ragasztó, színes papír

            Technika: 1 db 544, olló, ragasztó, színes papír, 10 db rajzlap

            Etika/Hittan: 1 db 524

            Képzőművészeti nevelés: 40 db rajzlap, 1 csomag színes papír, ecsetek, zsírkréta, asztalra műanyag terítő, papírtörlő, szivacs, kis tálka víznek

          • Tanszerlista - alsó tagozat

          • Tanszerlista - 1.évfolyam

            - iskolatáska

            - tolltartó

            -füzettartó

            - 4db ceruza (2-es)

            - radír

            - faragó – tartályos

            - színesceruza

            - vízfesték – gömbölyű, ecset (lapos 6-os és 8-as), tálka

            - ragasztó (Wurstol vagy Printshift)

            - olló

            - egészségügyi táska (pohár, papírtörlő, folyékony szappan, WC papír)

            - tornafelszerelés

            - papucs, papucstartó

            - 50 db rajzlap

            - 2 csomag színespapír

            - rajzlaptömb A4 / náčrtník /

            - füzetek :      1db 644

                                    2db 546 (segédvonalas lila borítós füzet)

                                    1db 510 (négyzethálós)

                                    1db 520 (sima)

                                        1 db zenefüzet

            - füzet- és könyvborítók A5, A4

            - zsírpasztell, gyurma

             

             

            Tanszerlista  - 2. évfolyam

             

            Lila segédvonalas füzet (546) – 3 db

            Négyzethálós füzet – tavalyit folytatjuk

            Zenefüzet – a tavalyit folytatjuk

            Rajzlap – 40 db

            Színes papír – 1 csomag

            Pilot radírozós toll – 1 db kék,

                                             1 db zöld

             

            A rajzdoboz feltöltése: vízfesték, lapos ecset,

            olló, ragasztó stift (henger), zsírkréta

             

            Tornafelszerelés

            Papucs

            Székpárna

            Dobozos papírzsebkendő, folyékony szappan,

            kéztörlő henger, WC papír

             

             

            Tanszerlista - 3. évfolyam

            Füzetek:       523-as                       5 db (csíkos)

                                    544-es                       4 db (csíkos)

                                    520e-es           1 db (sima)

                                    545-ös                       1 db (négyzethálós)

                                      27-es                       1db (kottafüzet)

            Rajzdobozba: 50 db                      A4-es rajzlap

                                    2 csomag színes papír

            Szükség szerint, ha elhasználtuk: zsírkréta, vízfesték (hengeres), vastag ecset (6-os vagy 7-es), vékony ecset, olló, ragasztó stift, 1 db átlátszós szalagragasztó, gyurma

            Tolltartóba:              ceruza HB-s 2 db

                                                színes ceruza készlet

                                                toll: 2 db kék, 1 db zöld

                                                faragó, radírgumi, 30 cm-es vonalzó

            Tornafelszerelés: fehér talpú tornacipő, zokni, póló, melegítő

            Tisztasági csomag: WC papír, dobozos 2 rétegű papírzsebkendő, kéztörlő henger, folyékonyszappan

            Papucstartó, papucs

            Tízórai alátét az asztalra

             

            Tanszerlista – 4. évfolyam

            Füzetek

            544-es csíkos füzet 8 db

            524-es csíkos füzet 3 db

            545-ös kockás füzet 2 db

            kisszótár – 1 db
             

            Rajzeszközök

            50 db rajzlap, 1 vázlattömb (Náčrtník)

            2 csomag színespapír

            ragasztó, olló

            zsírkréta, színes ceruza

            alkoholos fekete filctoll – Centrofix

            ecset, vízfesték, tálka, terítő


            Írószer, eszközök

            30 cm-es vonalzó,

            3 db HB-s ceruza,

            faragó, radír

            2 kék toll, 2 zöld toll – ha lehet radíros

            Körző
             

            Tisztasági csomag

            WC papír (4 tekercs),

            100-as doboz papírzsebkendő

            pohár, papírtörlő (4 tekercs), folyékony szappan
             

            Testnevelés

            Tornaruha, tornacipő (nem fekete talpú)

            papucs, papucstartó

             

          • Felhívás!

          • Tisztelettel kérjük a leendő elsősök szüleit, amennyiben igénylik szeptembertől az ingyenes ebédet az iskolakonyhán, legyenek szívesek személyesen megjelenni és az erre vonatkozó kérvényt kitölteni legkésőbb 2023.július 19 – ig az iskola titkárságán hétköznaponként 9 -11 óra között.

            A csatolmányban található dokumentumot módjukban áll elektronikus formában is kitölteni és beszkennelve

            visszaküldeni a riaditel@zsbbvmeder.edu.sk e- mail címre.

            Kérjük az űrlapra a telefonszámuk feltüntetését is.

            Tisztelettel: Kristóf Angelika, az iskolakonyha vezetője

          • Sakkverseny

          • A tanév végén sakkversenyre került sor az iskolánkban.

            Eredmények :

            Alsó tagozat:

            1. helyezés Csölle Robert

            2. helyezés Györödi Anasztázia

            3. helyezés Paksi Dávid

            Felső tagozat:

            1. helyezés Érsek bence

            2. helyezés Baka Balázs

            3. helyezés Marcibál András

            Sok szeretettel gratulálunk!

            Felkészítő: Molnár Ernő

          • BARTÓKOS BRINGATÚRA

          • 2023. július 3-án került sor a kerékpártúrára, mely a kijelölt útvonalon - Nagymegyer- Ekecs- aszódi kanális - ekecsi kavicsbánya - Ekecs -Nagymegyer- zajlott. A biciklizést fürdőzés követte a termálfürdőben.Tanulóink egészségesen elfáradva, élményekben gazdagon tértek haza.

            Kísérők: Sörös Angéla tanító néni, Tóth Kálmán, Bajcsi János és Valent Ákos tanító bácsik

          • Ballagási ünnepség

          • Kedves búcsúzó kilencedikesek!

            Engedjétek meg, hogy iskolánk valamennyi pedagógusa nevében kívánjak nektek céljaitok eléréséhez sok erőt, jó egészséget, rengeteg sikert .Higgyetek ezután is az összetartozásban, legyetek becsületes, értékes emberek, és jó szívvel emlékezzetek a Bartók Béla Alapiskolára!

            Útravalóul:

            " Egyetlen ismeret van, a többi

            csak toldás: Alattad a föld,

            fölötted az ég, benned a létra."

            /Weöres Sándor/

          • Osztálykirándulás -3.évfolyam

          • Harmadikos tanulóink a Futura Élményközpontban töltötték a mai napot. Bejárták a tudományos játszóház összes szintjét, ahol fantasztikusan érezték magukat.

            Kísérők: Antal Éva, Varga Adrianna és Vendégh Éva tanító nénik

          • Osztálykirándulás - Kimba Elefánt Park

          • 2023. június 29-én első osztályos tanulóink Töltéstaván voltak kirándulni, ahol egzotikus élményekben volt részük.

            Kísérők: Árvai Ildikó, Kiss Renáta,Valent Katalin tanító nénik és Valent Ákos tanító bácsi

      • Kapcsolatok

        • ZŠ Bélu Bartóka s vyučovacím jazykom maďarským - Bartók Béla Alapiskola
        • +421 31 555 22 44
        • Bratislavská 622/38, Veľký Meder 932 01
          Veľký Meder
          Slovakia
        • 36081035
    • Fényképalbum

        semmi megjeleníthető adatok