Újdonságok
Hajrá Bartókosok !
Bartókos sikerek a rajzpályázaton
A Mária Rádió Mirjam idén ötödik alkalommal rendezte meg nagy sikerű rajzpályázatát, amelyre összesen 428 alkotás érkezett be a lelkes pályázóktól. A beérkezett művek közül a zsűri 87 alkotást díjazott, ami jól mutatja a pályázat magas színvonalát és a gyermekek kreativitását.
Külön öröm számunkra, hogy a Bartókosok közül öt tanuló is a díjazottak között szerepel.
Alsó tagozat:
Demeter Áron 1.c
Nagy Júlia Apolka 2.c
Vörös Virág 3.b
Felső tagozat:
Demeter Gábor 6.b
Molnár Áron Jenő 6.b
Szívből gratulálunk a díjazott tanulóknak a szép eredményhez, és további sok sikert, alkotókedvet kívánunk nekik!
Büszkék vagyunk rájuk!
Újabb siker!
Sok szeretettel gratulálunk Demeter Gábor, 6.B osztályos tanulónak, aki a “Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete által meghirdetett XI. Kárpát-medencei Életmese illusztráló versenyen ezüst minősítést ért el. Büszkék vagyunk rád, és további sok sikert kívánunk!
Évzáró tagsági gyűlés Nagymegyeren
A Vöröskereszt Nagymegyeri Alapszervezete évzáró tagsági gyűlésén ünnepélyes hangulatban került sor az elmúlt év értékelésére. A rendezvényt a Bartókos Énekkar fellépése, valamint Dioszeghy Amira szavalata tette emlékezetessé.
Az esemény kiemelkedő pillanata volt, amikor Dioszeghy Ildikó a véradásai alapján elnyerte a Janský - aranyplakettet.
Szívből gratulálunk!
Szép magyar beszéd - járási forduló
A Szép magyar beszéd verseny évről évre lehetőséget ad tanulóinknak arra, hogy megmutassák nyelvi igényességüket, kifejezőkészségüket és a magyar nyelv iránti tiszteletüket. A megmérettetés célja, hogy felhívja a figyelmet az értő, szabatos és élményszerű szövegmondás fontosságára, valamint ápolja anyanyelvünk gazdagságát és szépségét. A verseny során a tanulók három versenyszámban bizonyíthatták felkészültségüket, előadói készségüket és nyelvi tudatosságukat. Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk diákjai évről évre lelkesedéssel és magas színvonalon képviselik közösségünket ezen a rangos megmérettetésen. Intézményünket négy tanuló képviselte, akiknek szívből gratulálunk!
I. kategória
Leboda Máté, V.C
Pongrácz Zsófia, V.C - 1. hely
II. kategória
Győri Fanni, VI.B
Csonka Fanni, IX.B
A dobogón végzett tanulók a kerületi fordulón, Somorján folytatják tovább a versenyt! Sok sikert és tartalmas készülést kívánunk!
A tanulókat felkészítő pedagógusok: Méry Mária, Nagy Gábor és Forró Dániel
Itt a farsang, áll a bál...
2026.február 13-án vidám farsangi mulatságon vettek részt iskolánk alsó tagozatos tanulói. A gyerekek jelmezbe öltözve érkeztek, és már a nap kezdetén igazi ünnepi hangulat töltötte meg az iskola termeit.
A programot Kabai Alex, Budapestről érkezett színész és énekes előadása nyitotta meg. Fergeteges hangulatot teremtett, a gyerekek együtt énekeltek, tapsoltak, és önfeledten szórakoztak.
Ezt követően farsangi foglalkozások, vidám vetélkedők és izgalmas versenyek színesítették a napot. Az iskola termeit kalózok, focisták, boszorkányok, tündérek és egyéb kreatív jelmezbe bújt kisdiákok lepték el.
A jókedv és a nevetés egész nap elkísérte a programokat. A gyerekek élményekkel gazdagodva, vidáman zárták a farsangi napot.
72
Biológia olimpiász
A héten zajlott a biológia olimpiász C kategóriájának járási fordulója.
Az elméleti-gyakorlati részben Czajlik Csongor (9.b)a dobogós 3. helyen , Boros Dávid (9. b) a szintén előkelő 4. helyen végzett.
Gratulálunk a fantasztikus eredményekhez!
Felkészítő pedagógus: Szabó Andrea
Amikor a bizalom célba ér, avagy gazdi és kutya tökéletes összhangban
9.C osztályos tanulónk, Jennifer Dobrá a gútai kutyakiképző klub – MKK Kolárovo – tagja, aki 2025-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtott az agility sportban. Az év során elért eredményei alapján a klub évzáró rendezvényén a legjobbak közé választották, ahol mindössze három ember részesült elismerésben a 120 klubtag közül.
Az agility egy összetett, komoly gondolkodást igénylő sportág, amelyben a gazdi a verseny előtt csak néhány percet kap arra, hogy kutya nélkül megismerje a pályát. Fejben kell tartania az akadályok sorrendjét, miközben futás közben hanggal, kézjelekkel és testbeszéddel irányítja a kutyát. A kutya póráz és jutalom nélkül dolgozik, teljes mértékben gazdájára hagyatkozva. Egyetlen rossz irány vagy későn adott jel kizárást is eredményezhet. A sport különlegessége abban rejlik, hogy minden pálya új, a kutya nem látja előre az akadályokat. Az agility nemcsak a gyorsaságról szól, hanem elsősorban a kutya és gazdája közötti bizalomról, összhangról és együttműködésről.
Tavaszi szünet
Járási floorball verseny
Dunaszerdahelyen rendezték meg az idősebb diákok járási floorball versenyét, ahol több iskola csapata mérte össze tudását.
A sportcsarnokban izgalmas hangulat uralkodott, a játékosok pedig nagy lelkesedéssel és küzdőszellemmel léptek pályára.
A mérkőzések rendkívül szorosak voltak, sokszor csak egyetlen gól döntött a győzelemről.
A verseny végén minden résztvevő értékes tapasztalatokkal gazdagodott.
Csapattagok:
Boros Dávid
Derži Zoltán
Érsek Bence
Károlyi Ádám
Molnár Marcell
Németh Tamás
Sárközi Bryan
Tési János
Csapatunknak gratulálunk a kitűnő szerepléshez!
Felkészítő pedagógus: Varga Károly
Adventi siker
Örömmel osztjuk meg, hogy a HEBE Böngész Advent című országos karácsonyi projektversenyen 3. helyezést értünk el.
Krastenics Anita, Kolocsics Alíz, Zsoldos Vivien
Vass Bence, Bekfi Kevin, Sivák Sebastian
Mészáros Viktória, Baranyai Szilárd
Felkészítő pedagógus: Valent Méry Katalin
Szívből gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő tanító néninek a szép eredményhez!
Citeraszó a Csemadok évzáró gyűlésen
2026.február 8-án a Csemadok évzáró tagsági gyűlésének ünnepi műsorát az Igricek citerazenekar fellépése színesítette.
Tanulóink lelkes, színvonalas előadásukkal méltó módon járultak hozzá a rendezvény ünnepi hangulatához, bemutatva a citerazene szépségét és a magyar népzenei hagyományok iránti elkötelezettségüket.
Csapattagok:
Csölle Dorka (8. évfolyam)
Demeter Gábor (5. évfolyam)
Krajcsirik Lara (5. évfolyam)
Lapos Eszter (4. évfolyam)
Marcibál Dániel (3. évfolyam)
Vörös Virág (3. évfolyam)
A csoport felkészítője: Vörös Zsuzsanna
1
Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny – iskolai forduló, III.kategória
2026. február 5-én lezajlott iskolánkban a XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny iskolai fordulója, a 7.–9. évfolyam tanulóinak részvételével. A vers- és prózamondók szép számmal érkeztek, és változatos, igényesen választott versekkel álltak a zsűri elé.
A megmérettetésen a tanulók felkészültségről, bátorságról és a magyar irodalom iránti szeretetükről tettek tanúbizonyságot.
Köszönjük a zsűri munkáját, valamint gratulálunk minden résztvevőnek a színvonalas előadásokhoz!
Arany sávos diákjaink:
Vers kategóriában:
Csölle Olívia Viola 7.B
Lelovics Abigél 7.B
Csölle Dorka 8.B
Csonka Fanni 9.B
Próza kategóriában:
Takács Bence 7.A
Lajtos Anna Aranka 7.B
Csigó Hanna 8.B
Baka Balázs 8.C
Ők képviselik iskolánkat a járási fordulón Dunaszerdahelyen, valamint Czajlik Csongor 9.B osztályos tanuló, aki tavaly országos ezüst sávos eredményt ért el.
A továbbjutóknak sok sikert kívánunk a következő fordulóban!
Felkészítő pedagógusok: Forró Dániel,Méry Mária, Molnár Szabó Szilvia, Sörös Angéla
12
XXXIII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny – iskolai forduló - 1.kategória
2026.február 5-én került megrendezésre a Tompa MihályVers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulója az 1–3. évfolyam tanulói számára.
Az esemény ünnepélyes, mégis barátságos hangulatban zajlott, ahol a legkisebb vers- és prózamondók megmutathatták tehetségüket és felkészültségüket.
A megmérettetés során a tanulók nagy lelkesedéssel, bátran és színvonalas előadásmóddal adták elő választott verseiket és prózai műveiket. A közönség és a zsűri egyaránt élvezhette a sokszínű, érzelemmel teli előadásokat, amelyek tükrözték a tanulók és felkészítő pedagógusaik közös munkáját.
Arany sávos diákjaink:
Próza kategóriában:
Sebö Dávid, 2.c
Végh Viktória, 2.c
Kosár Kristóf, 3.c
Vers kategóriában:
Derži Dorina, 1.b
Kosár Alex, 2.b
Mayer Vendel Gábor, 2.b
Kubicsek Péter, 3.a
Ők képviselik iskolánkat a járási fordulón,Dunaszerdahelyen.
Felkészítő pedagógusok: Bobkovič Éva, Nagy Valéria, Vendégh Éva, Varga Adrianna, Antal Éva,Makky, Varga Anikó
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!
Köszönjük a zsűri és a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját.
Sok sikert kívánunk a továbbjutóknak a következő fordulóban!
72
XXXIII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny – iskolai forduló
Február 4-én iskolánkban megrendezésre került a XXXIII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulója, a 4.–6. évfolyam tanulói számára.
A megmérettetésen a diákok színvonalas előadásban, felkészülten és nagy lelkesedéssel adták elő választott verseiket, prózáikat.
Arany sávos diákjaink:
Próza kategóriában:
Pongrácz Zsófia (5.C)
Sebő László (5.C)
Dioszeghy Amira (6.B)
Varga Leoni (6.B)
Vers kategóriában:
Lapos Eszter(4.B)
Ferenczi Vivien(5.C)
Végh Dina(5.C)
Paxián Liza(6.A)
Ők képviselik iskolánkat a járási fordulón Dunaszerdahelyen.
Felkészítő pedagógusok: Árvai Ildikó, Méry Mária, Forró Dániel, Nagy Gábor, Valent Ákos
Gratulálunk minden résztvevőnek a bátor szerepléshez és a szép előadásokhoz!
Köszönjük a zsűri munkáját, valamint a felkészítő pedagógusok odaadó segítségét.
A verseny ismét bebizonyította, hogy tanulóink körében él és virágzik a magyar irodalom szeretete.
Sok sikert kívánunk a továbbjutóknak a következő fordulóban!
25
Kérés
Tisztelt Szülők, Iskolabarátok, Kedves Ismerősök!
Ezúton szeretnénk tisztelettel kérni Önöket, hogy amennyiben lehetőségük van rá, adójuk 2%-ának felajánlásával támogassák az iskolánk mellett működő Szülői Szövetséget.
A felajánlások jelentős mértékben hozzájárulnak az iskolánkban tanuló gyermekek fejlődéséhez, valamint intézményünk fejlesztéséhez és programjainak megvalósításához.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az adó 2%-ának felajánlását február 15-ig szükséges jelezniük munkáltatójuknál az adóelszámolás igénylésekor.
Előre is hálásan köszönjük támogatásukat, és azt, hogy gondolnak ránk!
Farsang Bartókosan
- 63
Szülők Akadémiája
2026. február 11-én tartjuk a Szülők Akadémiája rendezvénysorozat következő előadását, melynek témája az ADHD.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar korunk egyik leggyakoribb gyermek- és serdülőkori zavara, mely kihívások elé állítja nem csak a családi rendszer működését, de az iskolai mindennapok megélését is. Az előadást PaedDr. Strédl Terézia, pszichológus, egyetemi docens, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának oktatója tartja, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik az ADHD diagnózisát, működését, terápiáját illetően. Várjuk Önöket szeretettel február 11-én 16 órától.
Farsangi mulatság
Boldogságóra a 3. C–ben
Célok kitűzése
- A januári Boldogságórán a célok kitűzése került a középpontba. A foglalkozást Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese feldolgozásával kezdtük, amely rávilágított arra, hogy céljaink eléréséhez nem lehetünk elégedetlenek, követelőzőek vagy telhetetlenek: fontos, hogy céljainkat pontosan megfogalmazzuk, és tegyünk is értük.
- A mese kapcsán közösen született meg „Az én kincsem” című gondolat:
„Az én célom az én belső kincsem. Nem egy varázspontytól kapom, hanem a szívemből és a kitartásomból születik meg. Hálával és szeretettel gondolok azokra, akik segítenek nekem ezen az úton: a szüleimre, a tanáraimra, a barátaimra.”
- Ezt követően a gyerekek játékos csoportfeladatok során fogalmazták meg az osztályközösség céljait, rajzokkal és egyszerű mondatokkal bemutatva, milyen apró lépések vezetnek egy boldogabb, segítőkészebb közösséghez. A foglalkozás végén közös és egyéni célok is megfogalmazódtak.
- A Boldogságórát tovább színesítette a Hóemberek világnapjáról való megemlékezés. Játékos feladatokkal és kreatív alkotással kapcsolódtunk a témához: a lányok egy különleges, hulladék anyagokból készült hóembert is megalkottak, amely a fantáziát, az együttműködést és a környezettudatosságot is erősítette.
- A foglalkozás élményekkel, közös gondolkodással és pozitív üzenetekkel zárult.
A foglalkozás vezetője: Varga Anikó tanító néni
2
News archive