A természet csodáit kedvelő tanulóink bekapcsolódtak a nyárasdi alapiskola által meghirdetett versenybe.
Sok szeretettel gratulálunk!
A természet csodáit kedvelő tanulóink bekapcsolódtak a nyárasdi alapiskola által meghirdetett versenybe.
Sok szeretettel gratulálunk!
Idén Jedlik Ányos szülőfalujába, Szímőn Boros Dávid 8.B osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. Megkoszorúztuk Jedlik Ányos szobrát, megtekintettük a Jedlik Házban az emlékszobát és meghallgattuk RNDr. Tóth Attila érdekes előadását.
Nagyon büszkék vagyunk Dávidra, mivel az ország számos területéről voltak versenyzők Kassától egészen Pozsonyig és elhozta nekünk az országos döntő 6.helyét.
Gratulálunk, méltón képviselted iskolánkat.
Felkészítő pedagógus: Tovaryš Veronika
Színházlátogatás
2025.május 16- án a 6.évfolyam megtekintette a Győri Nemzeti Színházban a Jókai című előadást. A színdarab által a gyerekek betekintést nyerhettek Jókai Mór életébe, gyermekkorától idős koráig életképeken keresztül.
Kísérő pedagógusok: Kozma Beáta, Sebő Erzsébet, Bódis Kitti és Barta Viktória
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete 2008 óta minden évben meghirdeti az Életmese pályázatot, melynek célja, hogy összegyűjtse és továbbadja a generációkon át öröklődő, igaz emberi történeteket, családi legendákat – legyenek azok meghatóak, kacagtatóak vagy éppen tanulságosak.
A pályázat népszerűsége évről évre növekszik: a Kárpát-medence különböző részeiről érkeznek írások, amelyeket szakértő zsűri értékel. A legjobb alkotások minden évben egy különleges kötetben jelennek meg.
Az idei év különösen nagy örömöt hozott számunkra, hiszen a beérkezett több mint 300 pályamű közül két diákunk is elismerésben részesült. Az I. korcsoportban Csápai Lilien, IV. C osztályos tanuló „A karikásostor” című írásával 1. helyezést ért el, míg osztálytársa, Duborszká Zoé, „Régi idők varázsa – Dédimama mesél” című munkájával 3. helyen végzett.
A diákokat Nagy Valéria készítette fel a pályázatra. Ezúton is szívből gratulálunk a díjazottaknak ehhez a szép eredményhez!
Az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete lehetőséget nyújt a Bécs környékén, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban élő magyaroknak arra, hogy anyanyelvük gyakorlásához való jogukkal élhessenek, és gyermekeik a magyar nyelvet elsajátíthassák. Ezenkívűl házigazdája a már hagyományos mesemondó- és szavalóversenynek, melyre idén is két formában – online és jelenléti – nevezhettek a diákok. Az online kategóriában Buzgó Tristan kiemelkedő teljesítményével a 2. helyezést érte el. Jutalmául egy értékes online könyvutalványban részesül.
Szívből gratulálunk Tristan nagyszerű eredményéhez, és további sok sikert kívánunk a jövőbeni versenyeken is!
Felkészítő: Bobkovič Éva tanító néni
Kedves Szülők!
A tejadag kiosztására 2025. május 20-án / kedden / és május 21-én / szerdán / kerül sor az iskolában.
Május 20-án / kedden / 7.30-16.00 óra között.
Május 21-én / szerdán / 7.30-13.00 óra között.
A tejadagot aláírás és a személyi igazolvány felmutatása ellenében vehetik át. Kérjük, táska legyen Önöknél.
!!! Kérnénk minden családot, hogy a kijelölt időpontban vegye át a megadott tejmennyiséget - a tárolás nehézségeiből kifolyólag is.!!!
A LAKTÓZMENTES TEJ IS MEGÉRKEZETT!
A tejcsomag átadása a főépület bal oldali bejáratánál lesz. (az egykori napközi épülete mellett)
Ezúton szeretnénk szívből megköszönni minden kedves szülőnek, támogatónak és segítőnek, akik hozzájárultak az iskolai klub által szervezett karácsonyi vásár sikeréhez.
A közös összefogás eredményeként vásároltunk 8 új padot és 2 szemétgyűjtőt, melynek összege 2297,50 €.
Hálásak vagyunk a rengeteg munkáért, támogatásért és a közösség erejéért, amely lehetővé tette, hogy környezetünket szebbé és kényelmesebbé tegyük tanulóink számára.
2025.május 13- án került megrendezésre a DAC Akadémián a fiatalabb diákok jarási focitornája, amelyen az iskolánk csapata is részt vett. A fiúk magas színvonalú, küzdelmes meccseket játszottak a csoportellenfeleikkel.
Gratulálunk a kitűnő teljesítményükhez!
Csapattagok:
Baranyai Levente, Koter Konrád, Ládi András, Nagy Adrián, Németh Viktor, Takács Bence, Tánczos Balázs, Zsemlye Áron
Felkészítő: Varga Károly tanító bácsi
Iskolánk végzős diákjai a szeredi Holokauszt Múzeumban jártak, ahol megismerkedtek a gyűjtőtábor kialakításával, működésével. A délelőtt során sok meghökkentő információt hallottak a koncentrációs táborokról. Reméljük, ezzel a mai tanulmányi kirándulással is segítettünk diákjainknak megérteni a zsidó holokauszt történetet.
Kísérő pedagógusok: Sörös Angéla és Bajcsi János
Hatalmas sikerrel zárult az idei Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete által meghirdetett rajzverseny, ahol a fiatal tehetségek ismét megmutathatták kreativitásukat és egyedi látásmódjukat. A rangos eseményen Lancz Sofia kiemelkedő képzőművészeti alkotásával érdemelte ki a zsűri elismerését, és ezzel megszerezte a 2. díjat.
Az alkotása friss szemléletével és kifinomult technikai kivitelezésével tűnt ki a több száz pályamű közül, és méltán vívta ki a közönség és a szakértők figyelmét. A legjobb 300 rajz kiállításra kerül a III. Pipacs Fesztivál keretében Mezőkövesden, ahol a feltörekvő kis művészek bemutathatják munkáikat a szélesebb közönség előtt.
Iskolánk 6.évfolyamos tanulói turisztikán vettek részt.Célunk a Dunakanyar felett magasló hegyvonulat, a Kovácspataki-hegység volt, amit a helyiek csak Burdaként emlegetnek. A túra egy tanösvényen keresztül vezetett, ahol a diákok andezit sziklákat, meredek sziklafalakat, sztyeppes növényzetet és megannyi védett növényt láthattak és vizsgálhattak meg. Gyönyörű kilátásunk nyílt a Garam és a Duna összefolyására és az esztergomi Bazilikára is.
Szervező pedagógus: Varga Károly
Két hete zajlott a biológia olimpia D kategóriájának járási fordulója, ahol tanulóink ismét nagyon szép eredményeket értek el.
A verseny projekt részében Ábrahám Krisztián 6. c osztályos tanuló a Melyik okosabb, a kutya vagy a nyúl c. munkájával bebizonyította, hogy nemcsak a kutyusok könnyen tanítható állatok. Projektje a 6. helyen végzett.
A verseny elméleti - gyakorlati részében Csölle Dorka /7.b/ és Daňo Natália /7.b/ osztályos tanulók képviselték iskolánkat, akik szoros versenyben egymás mellett, a megosztott 6.-7. helyezést értek el, mindketten eredményes megoldók.
Szeretettel gratulálunk biológusainknak a nagyszerű teljesítményhez.
Felkészítő pedagógus: Szabó Andrea
A mai napon a Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat szervezésében került megrendezésre az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny tizenötödik évfolyamának regionális elődöntője Bősön, a helyi művelődési központban. A kiemelkedő néprajzkutatóról és folklórgyűjtőről elnevezett verseny célja a magyar népmesekincs és a hagyományos mesemondás megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. Iskolánkat kicsi és nagy mesemondó tehetségek egyaránt képviselték. A szakmai zsűri a versenyzőket sávozásba sorolta, így a következő eredmények születtek:
I. kategória
Kubicsek Péter (II.A) - ezüstsáv
Kosár Kristóf (II.C) - ezüstsáv
II. kategória
Lancz Sofia (IV.B) - kiemelt aranysáv
Fatona Hanna (IV.B) - aranysáv
Pongrácz Zsófia (IV.C) - aranysáv
Mészáros Noémi (V.A) - aranysáv
Varga Leoni (V.B) - aranysáv
Vörös Luca (V.B) - bronzsáv
Lajtos Anna Aranka (VI.B) - kiemelt aranysáv
III. kategória
Rácz Kristóf (VII.A) - aranysáv
Lakatos Chanel (IX.B) - ezüstsáv
Sok-sok szeretettel gratulálunk! Szívből köszönjük tanulóink és felkészítő tanáraik vitathatatlan érdemeit!
A kiemelt aranysávot kiérdemlő tanulóink számára az erőpróba Gombaszögön folytatódik tovább. Az országos döntőre júniusban kerül sor. Eredményes felkészülést kívánunk!
Felkészítő pedagógusok: Makky Anikó, Varga Anikó, Nagy Valéria, Bobkovič Éva, Bajcsi János és Forró Dániel
2025. május 4-én a Csemadok szervezésében meghitt anyák napi ünnepséget tartottunk.
A rendezvényen iskolánk énekkara és az iskolai klub diákjai léptek fel, versekkel, tánccal és dalokkal köszöntve az édesanyákat. Az esemény méltó módon fejezte ki a közösség háláját és szeretetét az édesanyák iránt.
Felkészítők: Dioszeghy Ildikó tanító néni, Bíró Silvia és Tóth Viola nevelőnők
2025. május 4-én, 18 gyermek hitében megerősödve fogadta szívébe az Úr Jézust.
„Szélesre tárom ki szívem ajtaját,
Lelkem szomjúhozva várja Jézusát,
Ha majd eljön végre, el nem engedem
Egész életemben járjon énvelem."
Iskolánk Igricek népdalköre fellépett a tájháznál a májfa állításakor.
Köszönjük, ügyesek voltatok!
Felkészítő: Varga Éva tanító néni
A Corvin Mátyás Napok programsorozat részeként iskolánk tanulói megemlékezést tartottak a Holló emlékműnél. Az esemény során a diákok közösen idézték fel Hunyadi Mátyás alakját és jelentőségét, majd csapatokra osztva különféle játékos és gondolkodtató feladatokat oldottak meg, amelyek a király korához és életéhez kapcsolódtak. A program nemcsak a történelmi ismeretek bővítését szolgálta, hanem a közösségépítést is erősítette a résztvevők között.
Köszönjük a bizalmat!
Hálásan köszönjük mindazoknak a bizalmat, akik iskolánkat, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolát, s egyben az anyanyelvi oktatást választották gyermekük számára!
Igyekszünk a ránk bízott csemetéket a legjobb tudásunk szerint jóra, szépre, magyarságra, emberségre, tisztességre, szeretetre tanítani. Gondos vezetőik leszünk a tudás birodalmában, segítő kezet nyújtunk gondjaik megoldásában.
Köszönet illeti az iskola pedagógusait is, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva azon munkálkodnak, hogy iskolánkat jobbá, színvonalasabbá és vonzóbbá tegyék a gyermekek és az Önök számára!
Powered by aSc EduPage