Újdonságok

          • Palacsintát sütöttünk

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            ,,Egy jobb dolog van a palacsintánál, a még több palacsinta!"

            6.A osztályos tanulóink Vendégh Éva és Hencz Melinda tanító nénik segítségével a palacsintasütés rejtelmeit sajátították el a technika óra keretében.

          • Matematikusaink sikere

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Matematika olimpia járási forduló

             

            Tanulóinkkal az idei tanévben is bekapcsolódtunk a matematika olimpia járási fordulójába, amely verseny immár 71. alkalommal került meghirdetésre. Január vége már hagyományosan a legkisebb ötödikesek és a legnagyobb kilencedikesek versenyéről szól. A gyerekek hozzáállása és a rendszeres felkészülés meghozta eredményét.

            A járási forduló a pandémia miatt online került megrendezésre. A tanulók elektronikusan kapták meg a feladatsorokat, majd a megoldásokat is elektronikus úton kellett visszaküldeni. Az ötödikeseknek 3 feladatot kellett megoldani, amire 2 óra állt rendelkezésre, a kilencedikeseknek 4 feladatot kellett megoldaniuk 4 óra alatt.

            Az eredményes megoldók feltétele az volt, hogy a maximális pontszám legalább felét megszerezzék. Az ötödikeseknél a maximális pontszám 18, míg a kilencedikeseknél 24 volt.

            Az ötödikesek eredménye (Z5):

            KÁROLYI Ádám – 1.-10. hely

            PUZSÉR Áron – 1.-10. hely

            PUSKÁS Mátyás – 1.-10. hely

            HANSEN Axel – 1.-10. hely

            BOROS Dávid – 1.-10. hely

            LIBÁRDI Lara – 26. hely

            A kilencedikesek eredménye (Z9)

            SZÁRAZ Eszter – 1.-2. hely + továbbjutó

            NAGY Zsombor – 6-8. hely

             

            Szívből gratulálunk valamennyi versenyzőnknek a kimagasló eredményhez!

            Felkészítő: Sebő Erzsébet tanító néni.

          • Gratulálunk a szép eredményhez!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Biológia olimpia járási forduló

            A január elején megrendezett biológia olimpia iskolai fordulója után 2022. február 10-én került sor a verseny járási fordulójára. A verseny online formában zajlott. Iskolánkat KULCSÁR Zsófia /8.C/, TAR Zsófia /8.A/ és KOVÁCS Orsolya /8.A/ képviselték. Kilenc órakor foglalták el helyüket a számítógépek előtt és nekiláttak a feladatsornak. A verseny az alapiskolás biológia tananyagot ölelte fel (botanika, zoológia, anatómia, genetika, ökológia). A gyerekek évről-évre aprólékosabb tudást igénylő feladatokkal néznek szembe.

            A lányok reménnyel telve várták a forduló kiértékelését, melyen nagyon szép eredmények születtek:

            KOVÁCS Orsolya – projekt rész, járási C kategória 1. hely

            KULCSÁR Zsófia – elméleti/gyakorlati rész, járási C kategória 4. hely

            TAR Zsófia – elméleti/gyakorlati rész, járási C kategória 5. hely

            Szívből gratulálunk mindhárom versenyzőnek, Kovács Orsinak további sok sikert kívánunk a KERÜLETI fordulóban.

            Felkészítő: Szabó Andrea tanító néni.

          • Információ!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            FONTOS INFORMÁCIÓ

            Kedves Szülők!

            Mint ahogy szeptemberben tájékoztattuk Önöket, a minisztérium által támogatott iskolai tejprogram keretében minden hónapban 4.0 - 5.5 L tejet vehet át valamennyi tanulónk.

            A februári tejadag kiosztására (4.5 L) 2022. február 22-én /kedden/ és február 23-án /szerdán/ kerül sor az iskolában.

            Február 22-én /kedden/ 7.50-16.00 óra között.

            Február 23-án /szerdán/ 7.50-12.00 óra között.

            A tejadagot aláírás ellenében vehetik át, kérjük táska legyen Önöknél.

            !!! Kérnénk minden családot, hogy a kijelölt időpontban vegye át a megadott tejmennyiséget - a tárolás nehézségeiből kifolyólag is.

            A LAKTÓZMENTES TEJ IS MEGÉRKEZETT!

            VÁLTOZÁS! - - A tejcsomag átadása a főépület bal oldali bejáratánal lesz. (az egykori napközi épülete mellett)

            Kérjük Önöket, a tejcsomag átvételekor tartsák be az aktuális higiéniai előírásokat!

             

            Tisztelettel:

            PaedDr. Soóky Marián,

            iskolaigazgató

          • Farsang

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Az elmúlt napok történései pár kép erejéig:

            - az osztályfőnökök farsangihangulatot teremtettek a második évfolyamban

            - tanulóink ügyességi játékokkal múlatták az időt iskolának tornatermében

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Értesítés!

            Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az otthon használatos Ag teszteket hétfőn, 2022. február 21-én juttatjuk el diákjainknak a megszokott módon.

          • Gratulálunk, Eszter!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Gratulálunk SZÁRAZ ESZTERnek,

            iskolánk 9. B osztályos tanulójának az angol nyelvi olimpia KERÜLETI fordulóján elért 2. helyezéséhez.

            Felkészítő: Zsoldos Soóky Gabriella.

          • Köszönjük!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Köszönjük!

            Ezúton is köszönjük az egyházkarcsai székhelyű 7days croissantot gyártó Chipita üzemnek a felajánlást (170 doboznyi, összesen 3400 db croissant) - valamennyi tanulónk a napokban átveheti az osztályfőnökétől.

            Fogyasztjátok jó étvággyal!

          • Felújított számítástechnikai szaktanterem

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Felújított számítástechnikai szaktanterem

            Valamennyi iskolában a sikeres és az eredményes oktatást elősegítik a különböző tantárgyakhoz berendezett szaktantermek. Ezért is volt nagy öröm, amikor ma tanulóink birtokba vehették a felújított számítástechnikai szaktantermet --- 18 jó minőségű számítógép és annak komponensei segítik a pedagógusok munkáját.

             

             

             

             

             

            +3

          • Két százalék

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola és a Szülői Szövetség vezetősége tisztelettel megkér minden Kedves Szülőt, Iskolabarátot, Vállalkozót, hogy adójuk 2 %-val támogassák intézményünket.

            Adatok:

            Združenie maďarských rodičov na Slovensku

            Základná škola Bélu Bartóka s vyučovacím jazykom maďarským - Bartók Béla Alapiskola

            Bratislavská 622/38, 932 01 Veľký Meder – Nagymegyer

            Občianske združenie

            IČO: 356263560006

            Előre is köszönjük szépen, hogy adója 2%-val intézményünk fejlődését támogatja!

            Tegyünk együtt iskolánkért!

             

            Tisztelettel:

            Šiška Szilvia SzSz elnök és Soóky Marián iskolaigazgató

            A nyomtatvány letölthető az alábbi linken:

            https://drive.google.com/.../1RN.../view...

          • Szép magyar beszéd

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Szép magyar beszéd - 2022

            A verseny az anyanyelvi nevelést, a beszédkultúra fejlesztését, a kifejező beszéd iránti igényességet szolgálja.

            A Szép magyar beszéd iskolai fordulójából két kategóriában 2-2 tanulónk képviseli iskolánkat a járási fordulóban.

            Egy választott szöveg, a kötelező szöveg és az önálló szövegalkotás értő előadása vár tanulóinkra, név szerint:

            I. kategória:

            1. László Dóra (4. C)

            2. Marcibál András (4.C)

            II. kategória:

            1. Varga Réka (7. C)

            2. Kórósi Virág (8. C)

            Felkészítő pedagógusok: Kiss Renáta, Méry Mária és Soóky Marián.

            Sok sikert kívánunk a járási fordulóban!

          • Félévzáró gondolatok

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Tisztelt Szülők és Bartókosok!

            Eltelt a 2021/2022-es tanév első fele. Hosszú, nehéz hónapokon vagyunk túl. Elérkeztünk az iskolaév feléhez, ugyanennyi áll még előttünk. Szeptember elején azt gondoltuk, hogy az idei tanévet már kevésbé fogja befolyásolni a pandémia, hogy valamelyest visszaáll a megszokott kerékvágás. De ismét nem maradt választási lehetőség, csak az maradt  számunkra, hogy a megszabott keretekhez alkalmazkodjunk a lehetőségeink és a legjobb tudásunk szerint. Január végével az első félévet lezártuk, a tanulókat értékeltük. Valamennyi évfolyamban és minden tantárgyat jeggyel zártuk. Kollégáink az értékelésük során igyekeztek figyelembe venni az elmúlt hetek, hónapok feltételeit és az osztályfőnökök is jól ismerik az osztályukba járó tanulók informatikai lehetőségeit. Kollégáink igyekeznek ebben a zűrzavaros időszakban a legjobb tudásuk szerint tanítani, új ismereteket átadni, begyakorolni és azokat megszilárdítani, miközben nekik sem egyszerű, és egyre nehezebb a gyerekeket is tanulásra ösztönözni.

            Köszönjük a szülőknek, nagyszülőknek az együttműködést, segítségnyújtást, türelmet, segítő észrevételeket, azt, hogy szilárd támaszaik gyermekeiknek, támogatják őket, és biztonságot nyújtanak nekik ebben a nem egyszerű időszakban.

            Nem egyszerű a jelen helyzet, a közegészségügyi hivatal előírásai alapján nyitjuk / zárjuk az osztályokat, de bízunk benne, hogy már kifelé tartunk a pandémiából. Jó hír, hogy hétfőtől 2 osztály kivételével valamennyien visszatérnek az iskola falai közé.

            Mindenkinek kitartást, jó egészséget, együttműködést és szép eredményeket kívánunk a második félévben!

             

            Iskolánk pedagógusai nevében tisztelettel:

            PaedDr. Soóky Marián

            iskolaigazgató

          • Szépülünk

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Szépülünk!

            Az iskolánk mellett működő Szülői Szövetségnek köszönhetően mind a lány, mind pedig a fiú öltözőt sikerült korszerű/praktikus bútorral felszerelni, továbbá valamennyi folyosóra új padokat tudtunk vásárolni.

          • Félévi szünet

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Pénteken félévi szünet

            2022. február 4-én, pénteken félévi szünet.

            A tanítás február 7-én /hétfőn/,  órarend szerint folytatódik.

            A tünetmentességet igazoló nyomtatvány az alábbi linken elérhető, illetve az edupagen keresztül elektronikusan is elküldhető:

            https://drive.google.com/.../1qjQVJtbFm0YTq8by9Hh.../view...

          • Csapatépítő nap

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Csapatépítő nap & ,,biziosztás"

            Élményekkel és szórakozással teli napot szerveztek az osztályfőnökök tanulóinknak, melyből nem hiányozhattak a vetélkedők, társasjátékok, álarcosbál, felfedező séta városunkban, osztályszavalóverseny és a pizzázás sem.

            A nap zárásaként kiosztásra kerültek a bizonyítványok kivonatai, továbbá az első félév kiértékelése és mától újult erővel vágunk bele a második félévbe.

          • Sajtóközlemény

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Megkezdődik a támogatás átutalása a jogosult pályázók számlájára, melynek összege 61,- Eur.

            SAJTÓKÖZLEMÉNY

            A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. értesíti a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága szakmai irányításával működő „Szülőföldön magyarul” program keretében a tavalyi, 2020/2021-es tanévre szóló nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatást igénylő érintetteket, hogy megkezdődik a támogatás átutalása a jogosult pályázók számlájára.

            Az 1. körben azok az érintettek kapják meg a támogatást, akik hiánytalanul nyújtották be a pályázatot. A további kört azok képezik majd, akiknek adatlapja hiánypótlásra szorult.

            A megítélt támogatás összege személyenként: 61 EUR.

            A támogatás kifizetése 2022. január 31-én kezdődik meg.

            A kifizetések a Československá obchodná banka, a. s. (ČSOB) közreműködésével történnek, kizárólag banki átutalással a pályázók által az adatlapon feltüntetett számlaszámra.

            SZMPSZ

            BGA Felvidék

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Értesítés!

            Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az otthon használatos Ag teszteket kedden, 2022. február 1-jén juttatjuk el diákjainknak a megszokott módon.

          • Hétfőn félévet zárunk

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            https://drive.google.com/file/d/1qjQVJtbFm0YTq8by9HhM1R9fW_1mfENi/view?usp=sharingHétfőn félévet zárunk

            Turbulens héten vagyunk túl. Sajnos az újabb járványhullám miatt számos osztályunk tért át távoktatásra. Viszont jó hír, hogy hétfőn az osztályok döntő többsége újra visszatérhet iskolánk falai közé.

            Hétfőn csapatépítő napot tartunk diákjainknak – valamennyi osztály az osztályfőnökével -, majd sor kerül a félévi bizonyítvány kivonatának kiosztására, az eltelt félév kiértékelésére.

            Alsó tagozat az 5. órával, felső tagozat a 6. órával végez.

            A tünetmentességet igazoló nyomtatvány az alábbi linken letölthető:

            https://drive.google.com/file/d/1qjQVJtbFm0YTq8by9HhM1R9fW_1mfENi/view?usp=sharing

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Értesítés!

            Iskolánk büféje csütörtökön és pénteken ZÁRVA lesz.

            Nyitás 2022. január 31-én, hétfőn.

    • Kapcsolatok

      • ZŠ Bélu Bartóka s vyučovacím jazykom maďarským - Bartók Béla Alapiskola
      • +421 31 555 22 44
      • Bratislavská 622/38, Veľký Meder 932 01
        Veľký Meder
        Slovakia
      • 36081035
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok