Új galériát helyezett a fényképalbumba
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
Tisztelettel emlékezünk!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
Tisztelettel emlékezünk!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Tisztelt Szülők!
Igaz, még van közel három hét az iskolakezdésig, de már kezdődik a sajtótájékoztatók sora.
Csak azokat az információkat tesszük Önöknek közzé, amelyek segítenek a tájékozódásban a tanévvel kapcsolatban, hiszen még nagyon képlékeny a helyzet, nem tudni, mi lesz, mi változik pontosan.
Lássuk, mi várható:
- A COVIDRA innentől egy hétköznapi betegségként tekintünk, jelentette ki az oktatásügyi miniszter.
- Karanténra innentől csak a fertőzött diákot kötelezik majd, osztálytársai és tanárai mentesülnek a vesztegzár alól.
- Nem lesz kötelező tesztelés.Nem lesz kötelező maszkviselés.
- Engedélyezik a sítanfolyamokat, az iskolai táborokat és a nyitott napokat is. Egyetlen kirándulás vagy iskolai akció megrendezését sem korlátozzák.
- A vírus felbukkanásakor az intézményvezető 5 napra saját hatáskörén belül bezárathatja az adott osztályt, súlyosabb esetben az illetékes közegészségügyi hivatal rendelhet el influenzaszünetet, ahogy arra a járványt megelőzően is kompetenciája volt.
- A szülő továbbra is legfeljebb öt tanítási napot igazolhat gyermekének, bár napirenden van a korábbi, három naphoz való visszatérés lehetősége.
- Amennyiben egy adott iskolákban 10% felett van a fertőzöttek aránya, az iskola kérheti(!) az általános tesztelést.A reggeli szűrés csak az óvodákban marad kötelező, az alap- és középiskolákban nem lesz ilyen kötelezettség.
- Az ápolási díjat (OČR) a 11 éven aluli gyermekről gondoskodó szülőknek fizetik ki. A kifizetés feltételeit a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium határozza meg.
További szép nyári napokat, feltöltődést kívánok,
tisztelettel:
Soóky Marián, iskolaigazgató
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Kedves Bartókosok és drága szülők!
Hogy megkönnyítsük a következő tanévre való felkészülést, füzetcsomagokat készítettünk el minden évfolyam számára, hogy legalább ezzel ne kelljen bajlódnotok.
Várunk mindenkit szerettettel!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Értesítés!
Kedves Szülők!
Az iskolakonyha vezetője ezúton értesíti a jövendőbeli elsős tanulók szüleit, hogy 2022. augusztus 22 - 26. között lehet intézni az ebédbefizetést, illetve a chipkártyát.
--- augusztus 22., 23., 25. – 8.00-12.30 óra között,
--- augusztus 24-én 8.00 – 17.00 óra között.
A többi évfolyam tanulóit az osztályfőnökök értesítik a csoportjaikon keresztül.
Tisztelettel,
Kristóf Angelika,
konyhavezető
0911 748 205
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Közlemény az iskolai étkezéssel kapcsolatban!
Tisztelt Szülők!
Az iskolai étkezde vezetője ezúton felhívja a szülők figyelmét, hogy az SzK törvénytárában közzé tették a Munka, Szociális- és Családügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó támogatásokról szóló törvény módosítását (a Tt. 257/2021 sz. törvénye).
Nagymegyer város, mint ezen támogatás kérvényezője köteles 2022. augusztus 10-ig jelezni a Munka, Szociális- és Családügyi Hivatalnak (ÚPSVaR) azon gyermekek névsorát, akikre a szülők kérik az ebédtámogatást a 2022/2023 tanévre.
Az ingyenes ebédet kérvényezhetik azok a szülők:
1. Akiknek gyermekük olyan háztartásban él, amelynek bevétele nem haladja meg a létminimumot.
(Erről ügyfélfogadó napokon igazolást kell benyújtani a Nagymegyeri Városi Hivatalban 2022. augusztus 5-ig).
2. Amennyiben a tanuló egyik szülője sem érvényesíti a 6 - 15 éves gyermekénél az adóbónuszt. Ebben az esetben a szülőnek ki kell töltenie egy becsületbeli nyilatkozatot a Nagymegyeri Városi Hivatalban 2022. augusztus 5-ig - - - ügyfélfogadó napokon.
(Figyelem! Ha igényli az éves adóbónuszt, akkor már nem tartozik ebbe a kategóriába) – Olyan gyermekről van szó, akiknek esetében a szülő feltételezhetően nem jogosult az adókedvezményre, mivel nincs keresete, pl. munkanélküli, nyugdíjas vagy gondozói járulékban részesülő szülők gyermekei.
3. A 15 év feletti alapiskolás gyermek (a következő hónaptól számítva) jogosult abban az esetben is, ha a szülő igényelte az adókedvezmény összegét.
Az ebédhez való hozzájárulást kérvényezhetik a jövendő elsősök szülei is.
Részletes információ a következő telefonszámon kapható: 0911 748 205.
Tisztelettel:
Kristóf Angelika,
konyhavezető
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Kedves Szülők!
Ha majd elérkezettnek látják az időt a tanszerek vásárlásához, akkor biztos jól jön egy kis segítség.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Napközis nyári tábor
A gyerkőcök sok élménnyel gazdagodtak, nagyon jól érezték magukat.
Örültünk Nektek, hogy itt voltatok!
Kellemes vakációt kívánunk Mindenkinek!
Köszönjük a tanító néniknek a gazdag programot.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Gratulálunk!
Szívből gratulálunk SZÁRAZ ESZTERnek, iskolánk 9. B osztályos tanulójának, aki 2021/2022-es iskolaévben AZ ÉV DIÁKJA lett.
Kívánunk sikerekben gazdag és boldog gimnáziumi éveket!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Ballagás 2022
Az alapiskolai ballagásra minden kilencedikes tanuló izgalommal és várakozással telve készül, hiszen ez az esemény az első jelentősebb állomás minden ember életében. A ballagás egy korszak lezárása. Fordulópont diákjaink életében, hiszen elhagyni készülnek szűkebb kis közösségünket, az alapiskolát.
Elengedjük, ballagjon tovább....., de a kezünket mindig nyújtani fogjuk, ha szükségét látjuk.
Sose feledjétek el, hogy a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola diákjai voltatok!
Isten Veletek!
/Fotó: Szakál L. Melinda/
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Gyakorlati biológia órák
A tanév vége felé tanulóink a gyakorlatban is alkalmazhatták a biológia órán tanultakat iskolának hamarosan elkészülő felújított biológia szaktantermében. Szabó Andrea tanító néni segítségével boncoltak halat, vesét, szívet, kipróbálták az újraélesztést, és még sok más érdekességet.
Mondani sem kell, mindezt nagyon élvezték.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Koszorúcska 2022
Egy olyan ünnepi alkalom miatt gyűltünk össze, amely iskolánk életének évről évre megismétlődő, szerves része, de diákjaink csak egyszer élhetik át ünnepeltként.
A tánc először robot, azután idomítás, és csak végül öröm.
Sok nevetés, zene, erőfeszítés és sok tánc – talán ezekkel a szavakkal lehet a legjobban leírni koszorúcskánk előkészületeit. Miután március legelején elkezdődtek a tánciskola próbái, szinte meg sem álltunk. Habár akadtak kisebb nehézségek, az osztályfőnökök beszámolói után elmondhatom, hogy mindenki nagyon élvezte ezt a jópár táncórát. A tánctanárnő: PATÓCS KINGA, március elején ismertük meg, amikor is kicsit aggódva, de nagy kíváncsisággal találkoztatok vele itt a VMK színpadán. Ettől fogva heti egyszer, szombatonként próbáltatok itt.
Az alapiskolai koszorúcskára minden kilencedikes tanuló izgalommal és várakozással telve készül, hiszen ez az esemény az első jelentősebb állomás minden ember életében, amely korszakot hamarosan a ballagás zár le. Fordulópont diákjaink életében, hiszen elhagyni készülnek szűkebb kis közösségünket és kinyílik számukra a világ. Elindulnak az önállósodás, a felnőtté válás útján. Bár még fiatalon állnak itt előttünk, de ők is érzik e nap jelentőségét. Öltözékükból, arcukról sugárzik az ünnepélyesség, s türelmesen várják, hogy a hónapok óta készített ünnepi táncokat bemutathassák.
Maga a rendezvény sok előkészülettel járt, amit már hetek óta szeeveznek számotokra a szülők.
Szeretném megköszönni a sok segítséget és támogatást az osztályfőnököknek, Néveri Ildikónak, Sebő Erzsébetnek és Fibi Annamáriának és persze a szülőknek, akik nélkül ez a koszorúcska nem valósulhatott volna meg.
Kedves kilencedikesek!
Herakleiton szavaival élve:
„Mindennap elmúlik valami,
amiért az ember szomorkodik,
de mindennap kezdődik valami
amiért érdemes élni és küzdeni.“
A mai nappal iskolánk életében ismét lezárul egy korszak. Ma a ti életetek első állomásához érkeztünk. Közös, élményekkel teli szórakozást kívánok.
A tanári kar nevében:
Soóky Marián,
iskolaigazgató
/Fotó: Katona Réka/
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Papírgyűjtés 2022 - FELSŐ TAGOZAT
2022. június 20-21-22. között tartottuk iskolánkban a tavaszi/nyári papírgyűjtést. Ismét rengeteg papírt sikerült összegyűjteni, összesen 38 tonnát.
KÖSZÖNJÜK mindazoknak, akik bekapcsolódtak és ezzel hozzájárultak a gyűjtés sikerességéhez. Köszönettel tartozunk továbbá a gyűjtésnél segítkező kollégáknak és diákjainknak.
Vörösmarty szavaival élve: ,,Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
Eredmény:
1. hely: VII. B osztály /of. Nagy Gábor/
2. hely: V. C osztály /of. Tovaryš Veronika/
3. hely: VII. A osztály /of. Tóth Kálmán/
100 kg felett gyűjtő tanulók:
Gerhart Máté Bendegúz /VII.B/ - 1.139 kg
Štefanik Attila /VII.A/ - 868 kg
Barna Zoé /VI.A/ - 560 kg
Miko József /VI.A/ - 486 kg
Fekete Emma /VII.A/ - 449 kg
Boros Péter /VII.B/ - 440 kg
Esztergályos Zsolt /VII.B/ - 440 kg
Csicsó Virág Zsaklin /VII.A/ - 410 kg
Kún Péter /VII.B/ - 374,5 kg
Lenče Zsombor /V.C/ - 334 kg
Molnár Rajmund /V.C/ - 294 kg
Fábrik Lilla /VII.B/ - 275 kg
Kovács Ákos /VII.B/ - 275 kg
Veverka Bianka /VI.A/ - 263 kg
Puskás Zsombor /VII.C/ - 248 kg
Puskás Mátyás /V.A/ - 248 kg
Beke Boglárka /V.A/ - 240 kg
Scheffer Krisztina /VIII.B/ - 233 kg
Erös Péter Ádám /VII.B/ - 222 kg
Sári Hanna Kenza /VII.B/ - 199 kg
Tamási Zsófia /VI.A/ - 195 kg
Csicsó Alexander /V.C/ - 179 kg
Soós Bálint /VI.B/ - 179 kg
Lukovics Csenge /V.C/ - 177 kg
Vígh Jázmin /VII.B/ - 172 kg
Fitus Ádám /VII.B/ - 170 kg
Doboš Martin /VI.B/ - 170 kg
Doboš Vladimír /VI.B/ - 170 kg
Zsoldos Attila /VIII.A/ - 168 kg
Marvibál Gergő /VI.C/ - 167 kg
Károlyi Ádám /V.B/ - 167 kg
Czekó Fanni /VI.C/ - 151 kg
Bowles Míla Mária /VII.A/ - 150 kg
Bittera Dániel /VII.B/ - 144 kg
Bögi Dániel /VI.A/ - 142 kg
Libárdi Lara /V.B/ - 122 kg
Tóth Jázmin /V.A/ - 144 kg
Bors Gyula /VIII.A/ - 129 kg
Zsidó Leila /VII.B/ - 125 kg
Dobrá Jennifer /V.C/ - 125 kg
Csepi Bence /V.B/ - 122 kg
Radi Enikő /VII.A/ - 108 kg
Mió Péter /VIII.C/ - 108 kg
Nagy Zsombor /IX.A/ - 107,5 kg
Vörös Olivér /VII.B/ - 107 kg
Moravecz Boglárka /VIII.B/ - 105 kg
Kiss Noah Attila /VI.A/ - 103 kg
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Papírgyűjtés 2022 - ALSÓ TAGOZAT
2022. június 20-21-22. között tartottuk iskolánkban a tavaszi/nyári papírgyűjtést. Ismét rengeteg papírt sikerült összegyűjteni, összesen 38 tonnát.
KÖSZÖNJÜK mindazoknak, akik bekapcsolódtak és ezzel hozzájárultak a gyűjtés sikerességéhez. Köszönettel tartozunk továbbá a gyűjtésnél segítkező kollégáknak és diákjainknak.
Vörösmarty szavaival élve: ,,Ez jó mulatság, férfi munka volt!"
Eredmény:
1. hely: I.C osztály /of. Nagy Valéria/
2. hely: III. B osztály /of. Móricz Andrea/
3. hely: III. A osztály /of. Szabó Márta/
100 kg felett gyűjtő tanulóink:
Varga Zoltán /I.C/ - 3.262 kg
Almási Lea /III.B/ - 1.748 kg
Duborszká Zoé /I.C/ - 1.004 kg
Németh Viktor /III.B/ - 559 kg
Both Zsolt /I.C/ - 527,5 kg
Kovács Péter /III.B/ - 523 kg
Ferenczi Kristóf /III.A/ - 475 kg
Ferenczi Vivien /I.C/ - 474 kg
Lakatos Dóra /I.C/ - 468 kg
Fekete Bence /IV.A/ - 449 kg
Sebő László/ /I.C/ - 438 kg
Szabó Gergő /II.C/ - 397 kg
Végh Dina /I.C/ - 370 kg
Kiss Zsombor /III.B/ - 367 kg
Demeter Gábor /II.C/ - 338 kg
Németh Adrián /IV.A/ - 337 kg
Szalai Rebeka /III.A/ - 333 kg
Csápai Lilien /I.C/ - 300 kg
Pongrácz Zsófia /I.C/ - 293 kg
Boros Vivien /III.C/ - 252 kg
Szarka Rebeka /III.A/ - 241 kg
Német Tamás /IV.B/ - 229 kg
Mura Dániel /I.A/ - 212,5 kg
Ládi András /III.B/ - 209 kg
Végh Zoé /III.C/ - 208 kg
Magyarics Dávid /IV.B/ - 199 kg
Varga Leoni /II.B/ - 193 kg
Tercs Máté Márk /IV.B/ - 192 kg
Raisz Lia Gréta /II.C/ - 186 kg
Bábel Szilárd /III.B/ - 177 kg
Ollé Dorka /III.A/ - 175,5 kg
Kiss Panni /I.B/ - 173 kg
Nagy Máté /I.A/- 164 kg
Marczell Tamás /IV.A/ - 162 kg
Gódány Kata /IV.C/ - 162 kg
Fitos Réka /I.C/ - 159 kg
Fitos Ádám /IV.C/ - 159 kg
Dioszeghy Amira /II.C/ - 153 kg
Buzgó Tristan /I.B/ - 151 kg
Csicsay Bemedek /III.B/ - 146 kg
Kovács Mátyás /II.C/ - 142 kg
Bugár Bence /IIV.A/ - 140 kg
Filkó Ármin Noel /IV.C/- 136 kg
Paxián Maja /I.A/ - 134,5 kg
Paxián Liza /II.A/ - 134, kg
Sörös Sára /IV.C/ - 132 kg
Paksi Dávid /III.A/ - 129 kg
Dobrý Áron Dávid /I.C/ - 125 kg
Gergely Attila /I.B/ - 122 kg
Takács Bence /III.A/ - 120kg
Csölle Olívia Viola /III.B/- 108 kg
Váradi Alexandra /III.C/ - 103 kg
Kiss Sophia /IV.B/ - 102,5 kg
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Bartókos kerékpártúra 2022
Tisztelt Szülők, Kedves Bartókosok!
Értesítjük Önöket/Titeket, hogy iskolánk az idei évben is megszervezi a Bartókos kerékpártúrát a nyári szünet első napjaiban.
Amit tudni kell róla:
1. turnus: 4-5. évfolyam
Időpont: 2022. július 1. (péntek)
Helyszín: Platán panzió Csiliznyárad
Útvonal: Nagymegyer - Izsap - Csilizradvány - Balony - Csiliznyárad és vissza
Program: kerékpározás, fürdés a panzió medencéjében, ebéd, szabad program a tó és panzió környékén
Összeg: 6 euró (mely tartalmazza az ebédet, frissítőt)
2. turnus: 6-7. évfolyam
Időpont: 2022. július 4. (hétfő)
Helyszín: Nyárasdi termálfürdő
Útvonal: Nagymegyer - Ekecs - Apácaszakállas - Nyárasd
Program: kerékpározás, ebéd a termálfürdőben, fürdés a termálfürdőben (tetszés szerint), szabad program a fürdő és a Tőkési-ág körül
Összeg: 6 euró (mely tartalmazza az ebédet, a frissítőt és a belépőt a fürdőbe)
Indulás mindkét turnusban: 7.45-kor gyülekező az iskola főpülete előtt, START 8.00 órakor.
Jelentkezni szerdáig lehet az érintett évfolyamok (4-5-6-7.) osztályfőnökeinél.
Bízunk benne, hogy a program elnyerte tetszéseteket, és minél többen tekertek velünk!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Információ!
A tanév utolsó hetének menete:
Június 27-28-29.
- A tanítás az 1-3. évfolyamban a 4. órával ér véget (11.15 órakor),
- A tanítás a 4-9. évfolyamban az 5. órával ér véget (12.10 órakor),
- Az iskolai klub és az iskolakonyha a megszokott menet szerint fog működni.
Június 30.
- Tanévzáró, bizonyítványosztás 7.50 és 9.00 óra között,
- Ballagási ünnepség (9. évfolyam) 9.30 órai kezdettel az iskola főépülete előtt,
- az iskolakonyha NEM ÜZEMEL.
- az iskolai klub 11.30-ig üzemel.
Tankönyvleadás/tankönyvcsere június 27-én (hétfőn)
Alsó tagozat - Természetben végzett gyakorlatok június 28-án (kedden)
Felső tagozat - Az ember és az egészség védelme nap június 28-án (kedden)
Osztályfőnöki nap június 29-én (szerdán)
Július 1. (péntek)
- vakáció kezdete
- Bartókos kerékpártúra
- Iskolai klub nyári táborának kezdete július 15-ig
Július 4. (hétfőtől)
- Szlovák nyelvi tábor kezdete július 8-ig
- Bartókos kerékpártúra
Tisztelettel:
PaedDr. Soóky Marián,
iskolaigazgató
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Osztálykirándulás - 8. évfolyam
8. évfolyamos tanulóink a Felvidék egyik legszebb bányavárosát, Selmecbányát és környékét járták körbe. Lenyűgözte tanulóinkat a város gazdag történelmi múltja és annak épített öröksége.
Bár fáradtan, de sok-sok élménnyel értek haza.
- Bacsófalvi-bányató
- Bacsófalvi tanösvény
- Selmecbánya óvárosa
- Selmecbánya - ,,Banka lásky"
- Selmecbánya - Bertalan-tárna
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Papírgyűjtés
Június 20-21-22. között kerül sor a Bartókos papírgyűjtésre. Köszönjük, hogy ismét szép számban kapcsolódnak be a gyűjtésbe, és nagy köszönet jár tanulóinknak is, akik lelkesen segítkeznek a gyűjtés alatt.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Meghívó!
Kedves Szülők, Nagyszülők és Ismerősök!A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola végzős diákjainak és osztályfőnökeinek nevében tisztelettel meghívjuk Önöket a hagyományos BALLAGÁSI ÜNNEPSÉGÜNKRE.
Időpont: 2022. június 30., 9.30 órai kezdettel
Helyszín: iskolánk főépülete előtti tér.
Szeretettel várjuk Önöket!
Tisztelettel,
PaedDr. Soóky Marián
igazgató
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Bartókos erdei iskola
Iskolánk negyedik évfolyamos tanulói június 20-24. között erdei iskolán vesznek részt Alsókubinban.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Ünnepélyes tanévértékelő - 2021/2022 - II. rész
Mikolai Klára tanító néni a pedagóguspályán eltöltött aktív 41 év után 2022. június 30-án nyugdíjba vonul. Az ünnepélyes tanévértékelő keretében kifejeztük köszönetünket, s kívánunk neki aktív pihenést és nagyon jó egészséget családja körében.
„Tanítónk: Kézen fogott, és megmutatta, hogy milyen szép a mi világunk.
az ő szemével kezdtük nézni, s ma már magunkéval látunk…"
/Fotó: Lajtos Klára - LAKLA/
Powered by aSc EduPage