Újdonságok

          • Közhírré tétetik!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Bartókos kerékpártúra

             

            Értesítjük a 4-5-6. évfolyam tanulóit és a szülőket, hogy iskolánk ismét kerékpártúrát szervez a fent említett évfolyam tanulói számára.

            Táv: Nagymegyer - Csiliznyárad - Nagymegyer

            Program: 8.00 órától gyülekező iskolánk főépülete előtt, 8.30 órakor start

            Csiliznyárad: Szini Sebő Alajos-emlékhely,

            Platán panzió: pihenő, szabad program, séta a tó körül, ebéd, fürdés a panzió medencéiben, lovaglási lehetőség, majd irány Nagymegyer.

            A kerékpártúra ára: 4,- euró /ebéd a panzióban/

            Ami kell: kerékpár, kerékpáros sisak

            Aki teker Veletek: Varga Károly, Tóth Kálmán, Valent Ákos, Bajcsi János, Nagy Gábor és Soóky Marián tanító bácsik.

            Időpont:

            július 1. /csütörtök/, 4-5. évfolyam,

            július 2. /péntek/ - 6. évfolyam

            Jelentkezni és az összeget befizetni az osztályfőnököknél lehet 2021.  június 21-ig.

            Gyertek, tekerjünk együtt!

          • Országos siker!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Szép volt lányok!

            Június 11-én került sor a Katedra folyóirat által meghirdetett irodalomverseny ORSZÁGOS döntőjére Dunaszerdahelyen. Iskolánk csapata az előkelő 6. helyet szerezte meg, melyhez gratulálunk!

            Büszkék vagyunk Rátok!

            Csapattagok:

            KÁLMÁN Lorina

            KÓSA Dóra

            KÚR Linda

            Felkészítő: Méry Mária tanító néni.

          • Tesztelés 9 - 2021

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Tesztelés 9 - 2021

            A koronavírus-járvány miatt egy reprezentatív mintán, a korábbiaktól eltérően nem minden iskolában mérték fel a kilencedikes diákok tudását.

            Összesen 500 iskolában 13 ezer diák tudását mérték fel a mai napon - köztünk a mi iskolánk végzőseinek tudását is. Két tantárgyból, matematikából és magyar nyelv és irodalomból kellett tesztet írniuk a tanulóknak..

            Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter kiemelte, ,,az idei monitor legfontosabb feladata, hogy a szakemberek felmérjék a távoktatás sikerességét. Az eredmények alapján következtetni lehet majd arra, hogy az online oktatás során mely területeken sikerült megfelelően átadni a tananyagot. "

          • Értesítés

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége értesíti az érintetteket, hogy

            a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című programra vonatkozó felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatásra vonatkozó támogatási kérelem benyújtására a 2020/2021-es tanévre.        

            Célja: a szlovákiai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása, formája vissza nem térítendő támogatás.

            A kérelmeket csak az SZMPSZ által kinyomtatott és a gyűjtőhelyekre eljuttatott adatlapokon 2021. június 10. – 2021. szeptember 30. között lehet majd benyújtani.

            A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma: 2021. szeptember 30.

            A felhívást és az adatlapokat, a gyűjtőhelyek jegyzékét, valamint az ezzel kapcsolatos további információkat hamarosan  www.szmpsz.sk címen, az SZMPSZ honlapján találhatják meg.

             

          • TÜNDÉRSZÓ MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Gratulálunk, Bence!

            TÜNDÉRSZÓ MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

            A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület XII. alkalommal hirdette meg határok nélküli meseíró pályázatát. A pályázatra a világ bármely országában élő 8–15 éves gyermekek magyar nyelven írott meséit fogadták.

            A pályázat szellemi mecénása Lezsák Sándor költő, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A bírálóbizottság neves írókból állt. A díjnyerteseket oklevéllel és egyedi művészeti alkotással jutalmazzák a szervezők.

            CSEPI Bence, iskolánk IV. évfolyamos tanulója az előkelő 2. helyen végzett. Gratulálunk a szép eredményhez!

            Felkészítő: Bobkovič Éva tanító néni.

          • Szép eredmény született!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Gratulálunk tanulóinknak a szép eredményekhez!

            Karácsony Zara - A Színes világ elnevezésű rajzverseny ORSZÁGOS díjazottja lett.

            Szabó János - A Világűr gyerekszemmel elnevezésű rajzversenyen munkája ORSZÁGOS minősítést ért el.

            A tanulók felkészítője: Mikolai Klára tanító néni.

          • Gratulálunk!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Gratulálunk diákjainknak!

            Stojka Seherezádé - A Romák színes világa c. rajzversenyen munkája JÁRÁSI díjazott minősítést ért el.

            Lakatos Anasztázia - A Romák színes világa c. rajzversenyen munkája KERÜLETI díjazott minősítést szerezett. Továbbá a ,,Rómska paleta" országos képzőművészeti verseny elismerő oklevelét kapta.

            Tóth Boglárka - A Romák színes világa c. rajzversenyen munkája KERÜLETI díjazott minősítést szerezett. Továbbá a ,,Rómska paleta" országos képzőművészeti verseny elismerő oklevelét kapta.

            A tanulók felkészítője: Mikolai Klára tanító néni.

          • Elsős leszek

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Bartókos leszek

            Június 7-én, hétfőn, szülői értekezletet tartottunk a leendő elsős tanulóink szüleinek, melynek keretében kiosztásra kerültek a Rákóczi Szövetség által adományozott iskolatáskák.

            Ezúton is köszönjük a Szövetség támogatását, a szülőknek pedig a bizalmat.

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Bartókosok figyelem!

            Értesítjük a Kedves Szülőket és Diákjainkat, hogy az idei évben is megszervezésre kerül a tanintézményünk mellett működő iskolai klub (napközi) nyári napközis tábora! A tábort az iskolai klubot látogató tanulóink számára hirdetjük meg.

            Időpont: 2021. július 1. - július 16.

            Részvételi díj: 2,50 Euró/nap, mely összeg az ebéd árát tartalmazza (Sungarden étterem)

            Jelentkezni az osztályfőnököknél, a napközis tanító néniknél, a riaditel@zsbbvmeder.edu.sk e-mail címen lehet.

            Jelentkezséi határidő: 2021. június 15.

            Táborra fel, szeretettel várunk Titeket!

          • MatekÁSZ - végeredmény

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Diákjaink a Kárpát-medence legjobbjai között

            A járványhelyzet miatt a Bendegúz Akadémia által meghirdetett MatekÁSZ verseny országos fordulója május 15-én, az előző fordulókhoz hasonlóan online formában valósult meg.

            Büszkék lehetünk tanítványainkra, hiszen ügyesen vették az akadályokat, és a Kárpát-medence legjobbajai között végeztek.

            LIBÁRDI Lara - országos 1. hely

            KÁROLYI Ádám - országos 1. hely

            BOROS Dávid - országos 32. hely

            Felkészítő: Bobkovič Éva tanító néni.

            Diákjaink teljesítményéhez gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk!

          • Összetartozunk!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Június 4. - A nemzeti összetartozás napja

             

            ,,Mert elfut a víz és csak a kő marad,de a kő marad."

            (Wass A.)

             

            A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap.

            Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az akkori Magyarország népessége öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is:

            300 ezer került Ausztriához,

            3,5 millió Csehszlovákiához,

            5,3 millió Romániához,

            4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát–Szlavónország 2,6 millió lakosát).

            Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt.

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

            Városunk önkormányzata gyereknap alkalmából belépővel ajándékozta meg tanulóinkat a helyi Thermal Corvinus élményfürdőbe. A karszalagot a mai nappal kiosztották az osztályfőnökök, melynek érvényessége 2021. június 4-13. közötti időszak.

            Köszönjük tanulóink nevében!

          • Gyereknap 2021

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Sok-sok boldog gyermeket a mai napnak, és minden napnak!

          • Boldog gyereknapot!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Boldog gyermeknapot!

             

            Napsugár,

            napsugár,

            ragyogj, süss ma szebben!

            simogasd a gyerekeket

            lágyan melegebben!

             

            Hadd legyen

            ez a nap

            egy nagy örömének!

            Ezt kívánjuk mi a világ

            minden gyermekének.

          • Értesítés!

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Értesítés!

            Tisztelettel értesítjük a leendő elsős tanulók szüleit, hogy 2021. június 7-én szülői értekezletet tartunk.

            Az értekezlet végén átadására kerülnek a Rákóczi Szövetség által adományozott iskolatáskák.

            Szeretettel várjuk Önöket!

          • Iskolánk 70 éves

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Hetven éve magyarul

            Intézményünk 70 éves múltra tekint vissza. Egész pontosan 1950-ben indult újra a magyar nyelvű tanítás Nagymegyeren, ami már akkor felvállalta a környéken élő magyar nemzetiségű fiatalok színvonalas oktatását. A diákok létszáma rohamosan növekedett, így 1957-ben iskolánk átköltözhetett ide az új iskolaépületbe és itt éli szorgos mindennapjait ma is. 70 év nemcsak egy ember, hanem egy intézmény életében is hosszú idő. Hosszú különösen akkor, ha az odaadó, becsületes munkában telik el. Ráadásul az elmúlt 70 év alatt változott a kor, amelyben élünk, az intézmény megnevezése is többször cserélődött, ahogyan változtak a diákok és a pedagógusok, sőt a tanítás helyszíne is.

            Hálásak vagyunk, hogy ez az iskola 70 évig szorgosan, tartalommal megtöltve, tisztelettel övezve fenn tudott maradni, s egyben bizakodással néz az elkövetkezendő évek - évtizedek és kihívások elé. Hálát kell adnunk azért, hogy itt Nagymegyeren és környékén voltak és vannak elhivatott pedagógusok, akik felelősségük tudatában, szívvel és szeretettel vezérelve oktatnak és nevelnek.

            ,,A gyökerek nem latszanak, de tudjuk, hogy azok tartják a fát,, – ezért is óriási köszönet illeti a családokat, akiknek fontos az anyanyelven való oktatás, és hogy úgy gondolják, gyermekeik jó kezekben vannak ebben intézményben.

            Az iskolánk krónikájában 7 évtized történéseit már teleírták, most ránk várnak a következők. Kívánom, hogy úgy éljük, és úgy írjuk napjainkat, hogy ha utódaink olvassák, elismeréssel hajtsanak fejet, mondván, ez igen, így kell ezt csinálni.

            Tisztelettel, iskolánk tanári kara nevében

            PaedDr. Soóky Marián

            Iskolaigazgató

            (fotó: LAKLA-Lajtos Klára)

          • Május, a szeretet hónapja

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Május, a szeretet hónapja

             

            Tanulóink örömmel kapcsolódtak be a "Május a szeretet hónapja" projektbe.

            Idén idősek otthonába készítettek képeslapokat, hogy ezekben a zord időkben mosolyt csalhassanak az ott élők arcára!

          • Jeles napok

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Iskolánk 70 éves

             

            A pandémia miatti sokadik nekifutásra végül pénteken, május 28-án megvalósul iskolánk újraindításának 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezés.

            Igaz nem az eredeti tervezet szerint a helyi VMK színháztermében, hanem iskolánk főépülete előtt, viszonylag szűk körben, betartva az aktuális előírásokat.

          • Egy különleges levél

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Egy különleges levél

            Áprilisban, életének 100. életévében meghalt Fülöp herceg, Erzsébet brit királynő férje. E szomorú esemény kapcsán 7. B osztályos tanulóink Szűcs Andrea tanító néni segítségével az angol óra keretében részvétnyilvánításukat fejezték ki Károly brit trónörökösnek címezve. Ezt köszönte meg Károly herceg, mely levelet a napokban kaptak meg tanulóink.

            Nagy meglepetéssel vették kezükbe mindnyájan ezt a nem mindennapi levelet.

          • Emlékezés

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Farkas Jenő emléknap

            Május 24-én, pünkösdhétfőn Farkas Jenő papköltőre, városunk egykori plébánosára emlékeztünk, melyen iskolánkat az elsőáldozás előtt álló harmadikos diákjaink képviselték.

    • Kapcsolatok

      • ZŠ Bélu Bartóka s vyučovacím jazykom maďarským - Bartók Béla Alapiskola
      • +421 31 555 22 44
      • Bratislavská 622/38, Veľký Meder 932 01
        Veľký Meder
        Slovakia
      • 36081035
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok