• Pozsony- kirándulás

          • Iskolánk felső tagozatos tanulói a mai nap folyamán ellátogattak Pozsonyba. Első megállójuk a JOJ tv- hez vezetett, ahol 3 helyszínt tekinthettek meg : a "Nemocnica "sorozat forgatási stúdióját, az "Inkognito" műsor és a "Riskuj" kvízműsor stúdióját. Utána városnézésen vettek részt, majd a Természettudományi Múzeumba látogattak el. Utolsó megállójuk az Eurovea üzletközpont volt. Fantasztikusan érezték magukat.

            Szervező: Pálfy Zsuzsanna tanító néni

            Kísérők: Néveri Ildikó, Szabó Márta tanító nénik

          • Bartókosok figyelem!

          • Értesítjük a Kedves Szülőket és Diákjainkat, hogy az idei évben is megszervezésre kerül a tanintézményünk mellett működő iskolai klub (napközi) nyári napközis tábora. A tábort az iskolai klubot látogató tanulóink számára hirdetjük meg.

            Programok: ügyességi játékok, versenyek, szlovák nyelvi foglalkozások, kirándulás, mesedélután, fejlesztő játékok, lufihajtogatás, egészséges táplálkozás, séta a természetben, kézműves foglakozások

            Időpont: 2024. július 1. - július 12.

            Részvételi díj: 8 € / nap

            Jelentkezni a napközis tanító néniknél a jelentkezési ív kitöltésével lehet.

            Jelentkezési határidő: 2024. június 7.

            Kalandra fel, szeretettel várunk Titeket!

          • Milánói vendégeink - 3.nap

          • A mai nap újratervezéssel indult,ugyanis a tegnapi vonatbaleset következtében reggel a vonatok még nem közlekedtek.

            A délelőtt folyamán vendégeink megismerhették környékünk érdekességeit, magyar találmányainkat. Külön köszönet Száraz Zsófiának, aki profi létére a Rubik kocka megoldását tanította a csapatnak.

            Majd vidám, szórakoztató, kacagással teli interaktív csapatépítő játékokat játszottunk, és ebéd után röplabdázás közben összemértük erőnket.

            Délután a dunaszerdahelyi MOL arénát tekintettük meg.

            Kellemesen elfáradva, de élményekben gazdagon érkeztünk haza.

            Köszönet minden résztvevőnek.

          • Újabb siker!

          • Molnár Marcell, VII.B osztályos tanulónk a “Csillagoknak teremtője…” népdalverseny III.kategóriájában mérettette meg magát és aranysávos minősítést ért el.

            Sok szeretettel gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Büszkék vagyunk Rád!

            Felkészítő: Varga Éva tanító néni

          • Milánói vendégeink - 2.nap

          • Hosszú, de sokszínű napon vagyunk túl.

            A reggeli órákban bemutattuk vendégeinknek iskolánkat, majd az olasz diákok szórakoztató és érdekes prezentációit hallgattuk meg. Ebéd után megtekintettük a város nevezetes épületeit. Munka után pedig édes a pihenés...

            Szeretnénk megköszönni Szuhay György tiszteletes úrnak, Gál Péter atyának, Soóky Marián polgármester úrnak és Varga László tanár úrnak, hogy támogatták és lehetővé tették a mai városnézést, a termálfürdőnek a kikapcsolódási lehetőséget, valamint Görföl Vilmosnak a vendéglátást.

            Koordinátor : Zsoldos Soóky Gabriella

          • Konfirmáció

          • 2024.május 12-èn iskolánk nyolcadikosai konfirmáltak a református templomban. Erősödjenek hitükben! Az Úr áldja életüket!

             

          • Milánói vendégeink

          • Ma este végre megérkeztek olasz vendégeink, nagy volt az öröm! Diákjaink újra csiszolhatják angol tudásukat és megerősíthetik a barátságokat.

            Régi ismerősök és új arcok találkoztak az iskola előtt.

            Tartalmas programmal készülünk. Kalandra fel!

          • Sport - focitorna

          • 2024.május 9- én került sor a fiatalabb fiúk járási focitornájára a DAC Akadémián.

            Tanulóink kitűnően teljesítettek, nagyon ügyesek voltak, méltón képviselték iskolánkat. Gratulálunk!

            Csapattagok:

            Baranyai Levente

            Faghihi Aydin

            Fekete Bence

            Filkó Ármin Noel

            Németh Tamás

            Németh Viktor

            Zsemlye Áron

            Felkészítő: Varga Károly tanító bácsi

          • Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny - regionális forduló

          • A mai napon tanulóink Bősre utaztak, hogy részt vegyenek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny területi megmérettetésén. Bartókos tanulóink jó mesemondás utáni élményekkel és kiváló eredményekkel igazolták a bennük lakozó tehetséget. Diákjaink teljesítményét az alábbi sávozásban határozta meg a szakmai zsűri:

            Kubicsek Péter (I.A) - ezüstsáv

            Kvapil Margaréta (II.C) - ezüstsáv

            Lancz Sofia (III.B) - kiemelt aranysáv

            Pongrácz Zsófia (III.C) - kiemelt aranysáv

            Mészáros Noémi (IV.A) - ezüstsáv

            Varga Leoni (IV.B) - aranysáv

            Lajtos Anna Aranka (V.B) - kiemelt aranysáv

            Rácz Kristóf (VI.A) - ezüstsáv

            Lakatos Chanel (VIII.B) - kiemelt aranysáv

            Varga Réka (IX.C) - kiemelt aranysáv

            Szívből gratulálunk növendékeinknek és felkészítő tanáraiknak az áldozatkész munkájukért!

            A kiemelt aranysávval értékelt tanulóink Gombaszögre utaznak júniusban az országos döntőre.

            Felkészítő pedagógusok: Makky Anikó, Kiss Renáta, Bobkovič Éva, Nagy Valéria, Vendégh Éva, Varga Adrianna, Bajcsi János, Nagy Gábor, Forró Dániel

          • Fontos információ

          • Tisztelt Szülők!

            A Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma által kiadott közlemény alapján az oktatási intézményekben a tanítási folyamat csütörtökön (2024.május 9.) folytatódik.

            Az iskola igazgatósága, pedagógusai és gazdasági dogozói továbbra is igyekeznek mindent megtenni gyermekeik, tanulóink biztonsága érdekében.

            A zökkenőmentes oktatás reményében várunk minden diákot!

             

          • Anyák napi műsor

          • Iskolánk diákjai felléptek a Csemadok által szervezett ünnepi műsoron.

            Felkészítők: Bíró Silvia és Varga Rita nevelőnők

          • Gyere haza, Mikkamakka! azaz látogatás a Négyszögletű Kerek Erdőben

          • Gyere haza, Mikkamakka! azaz látogatás a Négyszögletü Kerek Erdőben

            Lázár Ervin csodálatos meséje ihlette meg azt az olvasóversenyt, amelynek kiértékelésének iskolánk 3. és 4. évfolyamos tanulói voltak részesei.

            2024. május 3-án a Városi Könyvtár adott otthont a gondolkodtató rejtvényfüzet sikeres megfejtőinek eredményhirdetésére.

            23 kisbartókos versengett fej fej mellett, míg végül megszületett a várva várt eredmény. A legtöbb pontot Kürti Róbert 4. A, valamint Csóka Linda 3. B osztályos tanulók szerezték. A többi sikeres megfejtő is értékes könyvjutalommal és elismerő oklevéllel térhetett haza. Bízunk benne, hogy sikerült mindenkit buzdítani az olvasásra. Köszönjük szépen a könyvtár szervezését.

          • FONTOS INFORMÁCIÓ

          • Kedves Szülők!

            A tejadag kiosztására 2024. május 6-án /hétfőn/ és május 7-én /kedden/ kerül sor az iskolában.

            Május 6-án /hétfőn/ 7.30-16.00 óra között.

            Május 7-én /kedden/ 7.30-13.00 óra között.

            A tejadagot aláírás és a személyi igazolvány felmutatása ellenében vehetik át. Kérjük, táska legyen Önöknél.

            !!! Kérnénk minden családot, hogy a kijelölt időpontban vegye át a megadott tejmennyiséget - a tárolás nehézségeiből kifolyólag is.!!!

            A LAKTÓZMENTES TEJ IS MEGÉRKEZETT!

            A tejcsomag átadása a főépület bal oldali bejáratánal lesz. (az egykori napközi épülete mellett)

          • Beiratkozás a 2024/2025-ös tanévre

          • Köszönjük a bizalmat!

            Hálásan köszönjük mindazoknak a bizalmat, akik iskolánkat, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolát, s egyben az anyanyelvi oktatást választották gyermekük számára!

            Igyekszünk a ránk bízott csemetéket a legjobb tudásunk szerint jóra, szépre, magyarságra, emberségre, tisztességre, szeretetre tanítani. Gondos vezetőik leszünk a tudás birodalmában, segítő kezet nyújtunk gondjaik megoldásában.

            Köszönet illeti az iskola pedagógusait is, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva azon munkálkodnak, hogy iskolánkat jobbá, színvonalasabbá és vonzóbbá tegyék a gyermekek és az Önök számára!

    • Kapcsolatok

      • ZŠ Bélu Bartóka s vyučovacím jazykom maďarským - Bartók Béla Alapiskola
      • +421 31 555 22 44
      • Bratislavská 622/38, Veľký Meder 932 01
        Veľký Meder
        Slovakia
      • 36081035
  • Fényképalbum

      semmi megjeleníthető adatok