Újdonságok
Farsangi mulatság
Boldogságóra a 3. C–ben
Célok kitűzése
- A januári Boldogságórán a célok kitűzése került a középpontba. A foglalkozást Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese feldolgozásával kezdtük, amely rávilágított arra, hogy céljaink eléréséhez nem lehetünk elégedetlenek, követelőzőek vagy telhetetlenek: fontos, hogy céljainkat pontosan megfogalmazzuk, és tegyünk is értük.
- A mese kapcsán közösen született meg „Az én kincsem” című gondolat:
„Az én célom az én belső kincsem. Nem egy varázspontytól kapom, hanem a szívemből és a kitartásomból születik meg. Hálával és szeretettel gondolok azokra, akik segítenek nekem ezen az úton: a szüleimre, a tanáraimra, a barátaimra.”
- Ezt követően a gyerekek játékos csoportfeladatok során fogalmazták meg az osztályközösség céljait, rajzokkal és egyszerű mondatokkal bemutatva, milyen apró lépések vezetnek egy boldogabb, segítőkészebb közösséghez. A foglalkozás végén közös és egyéni célok is megfogalmazódtak.
- A Boldogságórát tovább színesítette a Hóemberek világnapjáról való megemlékezés. Játékos feladatokkal és kreatív alkotással kapcsolódtunk a témához: a lányok egy különleges, hulladék anyagokból készült hóembert is megalkottak, amely a fantáziát, az együttműködést és a környezettudatosságot is erősítette.
- A foglalkozás élményekkel, közös gondolkodással és pozitív üzenetekkel zárult.
A foglalkozás vezetője: Varga Anikó tanító néni
2
Félévi szünet
Ünnepi fellépés
A Szlovák Köztársaság születésnapja alkalmából, a Csallóközi Népművelési Központ szervezésében megrendezett ünnepi műsor keretében fellépett a Bartókos énekkar, amelynek előadását egy szavalat is kiegészítette. Az eseményt az ötödikes tanulók nézőként tekintették meg.
A műsor méltó módon járult hozzá az ünnepi megemlékezéshez, a fellépők pedig színvonalas produkcióval örvendeztették meg a közönséget.
Felkészítő pedagógusok: Dioszeghy Ildikó és Méry Mária
9
Megérkeztek a Hebe tanulmányi levelezőverseny eredményei!
Iskolánk tanulói nagy lelkesedéssel vettek részt a Hebe tanulmányi levelezőversenyeken, ahol anyanyelvi és természetismereti témájú projektmunkákat készítettek.
Kitartó munkájuk és kreativitásuk szép eredményeket hozott.
Nyelvmester című országos anyanyelvi projektverseny:
2. helyezés: Varga Renáta, Kvapil Margaréta – 4.c osztály
4. helyezés: Vörös Virág, Szabó Mia – 3.b osztály
6. helyezés: Fügedi Szilárd, Németh Tamás – 4.c osztály
17.helyezés: Borbély Dorka, Kovács Tímea – 3.b osztály
Eredményes megoldók: Csölle Izabella, Ládi Vivien, Menyhárt Hanna – 3.b osztály
Csodálatos emlősvilág című országos természetismereti projektverseny:
3. helyezés: Varga Renáta, Németh Tamás, Fügedi Szilárd – 4.c osztály
4. helyezés: Bognár Alexa, Ollári Zsófia Teodóra, Zsoldos Vivien – 4.c osztály
5. helyezés: Számel Attila, Farkas Tamás Márkó, Husvéth Márton Erik – 4.c osztály
14. helyezés: Kvapil Margaréta, Kalmár Bence, Fardi Damjan – 4.c osztály
Űrkutatás – csillagközi kalandok című országos projektverseny:
2. helyezés: Kalmár Bence, Fügedi Szilárd, Németh Tamás – 4.c osztály
2. helyezés: Számel Attila, Farkas Tamás Márkó, Husvéth Márton Erik – 4.c osztály
3. helyezés: Bugár Csilla, Németh László, Sivák Sebastian – 4.a osztály
4. helyezés: Kolocsics Alíz, Krastenics Anita, Szalay Hanna – 4.a osztály
5. helyezés: Andrioti Maria Laura, Németh Lili, Szabó Kitti – 4.a osztály
Szívből gratulálunk minden résztvevő tanulónknak a kiváló eredményekhez!
Köszönjük a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját: Kiss Renáta, Móricz Andrea és Valent Ákos.
9
Kihívás Napja 2026
A Kihívás Napja 2026. január 25-én, délelőtt került megrendezésre a helyi termálfürdőben. Az eseményen a Bartókosok csapata is részt vett, ahol a környékbeli falvak csapataival versenyeztünk. Összesen 10 csapat indult a megmérettetésen, amely során különböző vízi ügyességi feladatokat kellett teljesíteni.
Csapatunk kitartó és sportszerű versenyzéssel az 5. helyezést érte el.
A Bartókosok csapatának tagjai: Varga Mátyás, Hofferik Milán, Németh Lili, Sivák Sebastian, Lancz Sofia, Vangel Zsolt és Both Zsolt.
3
Életmese felolvasó verseny
A Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete minden év elején meghirdeti Életmese írói pályázatát, amelyre a családok életében megtörtént, igaz történeteket várnak.
A pályázaton nincs korhatár: 6 éves kortól egészen 100 éves korig bárki megoszthatja saját Életmeséjét. A legjobb írásokból minden nyáron kötet jelenik meg.
A 17 éve tartó kezdeményezés folytatásaként idén ősszel immár 11. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Életmese felolvasó versenyt négy korcsoportban.
A verseny online fordulójába iskolánk alsó tagozatos tanulói is bekapcsolódtak, és nagyon szép eredményeket értek el.
Nagy Júlia Apolka – II. C osztály – arany minősítés – felkészítő Nagy Majoros Mónika
Vörös Virág, III. B – ezüst minősítés – felkészítő Móricz Andrea
Gratulálunk. Büszkék vagyunk rájuk!
Hungarikum verseny
Csodás hír érkezett Lakitelekről!
Iskolánk 8. osztályos tanulói bejutottak az idei Hungarikum Kárpát-medencei vetélkedő döntőjébe. A többfordulós versenyen a legsikeresebb 16 csapat mérheti össze tudását élőben. Diákjaink idén a magyar kutyafajtákkal foglalkoztak, emellett bemutatták iskolánk több mint 23 éve működő "Megőrzők" csoportjának betlehemezős munkásságát.
Csapattagok:
Csillagvirágok - VIII.B: Gódány Kata, Kiss Sophia és Magyarics Anna
Gratulálunk!
Felkészítő: Szűcs Andrea tanító néni
Levelek a Buckingham-palotából
V. A és C osztályos tanulóink angolórán levelet írtak III. Károly angol királynak a 77. születésnapja alkalmából. Mindkét osztály hatalmas örömmel fogadta a választ, amit a palotából kaptak. Külön érdekesség, hogy az egyik diák szerencsepénzt is küldött a királynak, ám azt azonnal visszaküldték, mivel nem fogadhatnak el pénzbeli ajándékot. Azóta ez az 5 centes – amelyik megjárta a palotát – a kisdiákunk talizmánja lett.
Felkészítő: Szűcs Andrea tanító néni
2
Olvasni Jó!- Show
Iskolánk tanulói ebben a tanévben is nagy örömmel és lelkesedéssel vettek részt a Győrben megrendezett Olvasni Jó! – Show című városi szintű vetélkedőn, amelyet a Kölcsey Ferenc Általános Iskola szervezett. A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a diákok játékos, mégis tartalmas formában adhassanak számot olvasási készségükről, szövegértésükről és kreativitásukról.
Iskolánkat a 4. évfolyam tanulói képviselték: Lapos Eszter, Mészáros Viktória, Baranyai Szilárd, Fügedi Szilárd és Németh Tamás, akik nagy felkészültséggel, kitartással és csapatmunkával álltak helyt a változatos és izgalmas feladatok során. A verseny során nemcsak tudásukat, hanem együttműködési készségüket és lelkesedésüket is megmutatták, amire méltán lehetünk büszkék.
Szívből gratulálunk a résztvevő tanulóknak a példamutató szerepléshez, köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját, és bízunk benne, hogy a jövőben is sok hasonló élményben és sikerben lesz részük. Ügyesek voltatok!
Felkészítő pedagógusok: Árvai Ildikó, Kiss Renáta
Angol nyelvi olimpiász
Iskolánk két diákja részt vett a járási angol olimpiászon, Dunaszerdahelyen, ahol mindketten dicséretes eredményt értek el.
A megmérettetés írásbeli és szóbeli részből állt, így a tanulóknak több területen is bizonyítaniuk kellett tudásukat.
A verseny során nemcsak nyelvtani ismereteiket, hanem sokoldalúságukat, talpraesettségüket és improvizációs készségüket is megmutatták. Magabiztos fellépésük és kreatív megoldásaik hozzájárultak a sikeres szerepléshez.
Gratulálunk diákjainknak az elért eredményhez, és további sok sikert kívánunk nekik a jövőben!
1A kategória:
Pongrácz Zsófia 5. B
1B kategória:
Domonkos László 9. A
Felkészítő pedagógusok: Zsoldos Soóky Gabriella, Bódis Kitti
Biológia olimpiász
A múlt héten került megrendezésre a biológia olimpiász C- kategóriájának iskolai fordulója.
A verseny online formában zajlott, 5 tanuló részvételével: Boros Dávid 9.b, Czajlik Csongor 9. b, Károlyi Ádám 9. b, Csölle Dorka 8.b és Daňo Natália 8.b.
Minden tanuló eredményes megoldó lett, azonban csak ketten mehetnek tovább a járási fordulóra : Czajlik Csongor és Boros Dávid.
Gratulálunk a résztvevőknek, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk s következő megmérettetésre!
Felkészítő pedagógus: Szabó Andrea
Értesítés
Kedves Szülők!
Elindultunk a sítanfolyamról.
Érkezés várhatóan 17:00–18:00 között.
Kérjük, hogy a volt papírüzlet előtti területet hagyják szabadon.
Köszönjük!
Sítanfolyam – 6. nap
Az utolsó nap reggelén kissé fáradtan, de annál jobb hangulatban ébredtünk a előző esti fergeteges búcsúbuli után. A csomagolást követően közösen elfogyasztottuk az utolsó reggelit, majd sor került a tanfolyam során írt versek kiértékelésére, amely sok nevetést és szép pillanatot hozott.
A délelőtt folyamán már nem a tanulásé, hanem az örömsíelésé volt a főszerep. Mindenki felszabadultan csúszott a pályákon, kihasználva az utolsó lehetőséget arra, hogy élvezze a havas hegyek nyújtotta élményeket. Nehéz szívvel búcsúztunk el a pályáktól, hiszen egy felejthetetlen hét végére értünk.
Sítanfolyam – 5. nap
A délelőtt folyamán síeltünk, és tovább tökéletesítettük a technikánkat. Versenyre is sor került: egy izgalmas akadálypályán mérhettük össze a tudásunkat.
Délután sokat gyakoroltunk,és ismét élveztük a sízés örömeit.
Az esti program keretében kiértékelést tartottunk, majd jó hangulatú játék és disco zárta a napot.
29
Sítanfolyam – 4. nap
A sítanfolyam negyedik napján tovább folytattuk a síelést a kijelölt pályákon. A résztvevők az elmúlt napok gyakorlásának köszönhetően látványos fejlődést mutattak. Minden csoport egyre magabiztosabban mozgott a síléceken, és külön öröm volt számunkra, hogy még a leggyengébb tudásszintű csapat is sikeresen és önállóan használta a sífelvonót. A gyerekek egyre ügyesebben kanyarodtak, fékeztek, és egyre nagyobb biztonsággal közlekedtek a pályán.
A délutáni program során egy könnyedebb, pihenősebb elfoglaltság következett.
Sétát tettünk a havas környéken, ahol a gyerekek hóangyalokat készítettek, hógolyóztak, és felszabadultan játszottak a friss hóban. A sok nevetés és vidámság jó hangulatot teremtett, a közös játék pedig tovább erősítette a csapatszellemet.
Az estét egy különleges programmal zártuk: esti síelésen vettünk részt. A kivilágított pálya egészen új élményt nyújtott a tanulóknak, sokan most síeltek először sötétben. Az esti csúszás izgalmas, ugyanakkor fegyelmezett körülmények között zajlott, és méltó lezárása volt a nap eseményeinek.
52
Sítanfolyam – 3. nap
Ma reggel hóhullásra ébredtünk, ami még hangulatosabbá tette a napot. Megtanultuk a felvonók biztonságos használatát, és tovább gyakoroltuk a síelési technikákat.
Az esti program is nagyon jól sikerült: közös játék, csocsóbajnokság, társasjátékok és kártyázás várta a csapatot. Fantasztikusan éreztük magunkat!
45
Sítanfolyam – 2. nap
A második napon a csoportok kialakítása után megkezdtük a szakmai munkát.
A délelőtti foglalkozások során a tanulók megismerkedtek a síelés alapjaival, elsajátították az alapállást, a biztonságos megállást.
A délutáni gyakorlás alkalmával tovább mélyítettük a tanultakat, egyre magabiztosabban mozogtak a tanulók a pályán.
A haladó csoport külön foglalkozásokon vett részt, ahol a síelési technika fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. Gyakorolták a párhuzamos kanyarokat, a megfelelő testtartást és a sebességkontrollt.
A csoportok tagjai ügyesen dolgoztak, jó tempóban haladtak, és látványos fejlődést mutattak a nap folyamán.
Az esti program során csapatépítő játékokat szerveztünk, amelyek hozzájárultak a közösség erősítéséhez, a jó hangulat kialakításához és a résztvevők közötti együttműködés fejlesztéséhez. A nap élményekben gazdagon, jó hangulatban zárult.
69
Sítanfolyam – 1. nap
A sikeres megérkezést követően elfoglaltuk a szállásunkat, majd megkezdődött a sítanfolyam első napja.
A program során megismerkedtünk a sífelszerelés alapjaival: megtanultuk a sícipő helyes fel- és becsatolását, valamint a sílécek biztonságos fel- és lecsatolását. Mindenki nagy lelkesedéssel vett részt a gyakorlásban.
Az esti program jó hangulatban telt, lehetőség nyílt az ismerkedésre, csapatépítésre, focimeccsre.
Ismertettük a házirendet és a hét részletes programját, így mindenki képet kapott az előttünk álló napokról.
Fantasztikusan érezzük magunkat, a hangulat végig nagyon jó volt, izgatottan várjuk a folytatást és a következő síeléssel töltött napokat.
41
Sítanfolyam
A 7. évfolyamos tanulók sítanfolyamra indulnak Kokava nad Rimavicouba. Összesen 47 tanuló utazik el, hogy síeljen és új élményeket szerezzen. A diákok izgatottan várják a közös programokat.
1
News archive