Új fényképek a Angolul kicsit másképp albumban
Pénteken tartotta angol nyelvi lektorunk utolsó foglalkozását iskolánk felső tagozatos tanulói számára, melyet ezúton is köszönünk!
Új fényképek a Angolul kicsit másképp albumban
Pénteken tartotta angol nyelvi lektorunk utolsó foglalkozását iskolánk felső tagozatos tanulói számára, melyet ezúton is köszönünk!
Új fényképek a Magyar kultúra napja a Bartókban albumban
Január 22-én iskolánkban is megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról. Kantner Éva, a Csallóközi Könyvtár munkatársa tolmácsolásában előadást hallhattunk a Himnusz születésével kapcsolatban, majd sor került a Nagymegyeri Városi Könyvtár által meghirdetett olvasópályázat kiértékelésére. Az olvasópályázat témája Móricz Zsigmond: Árvácska c. regénye volt. A legeredményesebb megoldónak Gódány Balázs, a VIII. A osztály tanulója bizonyult. A többi sikeres megoldónak úgyszintén gratulálunk! Az okleveleket és ajándékkönyveket Gútay László, a VMK igazgatója adta át.
Új fényképek a Olvasni jó albumban
Január 23-án, kedden iskolánk tanulói a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola által meghirdetett, az olvasás népszerűsítését megcélzó versenyen vettek részt. 8 csapat versenyzett, melyből iskolánk csapata remekül szerepelt, a 2. helyen végeztek.
Csapattagok: Kórósi Virág, Varga Dóra és Tar Zsófia.
Az egyéni versenyszámban 22 versenyeztek, melyen Tar Fanni az előkelő 3. helyen végzett. További eredményes versenyzőink: Barthalos Roland és Juhász Márió. Felkészítőjük Varga Anikó és Móricz Andrea tanító nénik.
Gratulálunk!
Új fényképek a Sítanfolyam (2018) albumban
2018. január 14-én vette kezdetét a Bartókos sítanfolyam, melynek helyszíne a Körmöcbánya melletti Kékellő (Krahule) síközpont.
Új fényképek a Biológia olimpiász - iskolai forduló albumban
Január 10-én került sor a biológia olimpiász iskolai fordulójára.
Az elméleti-gyakorlati részben született eredmények:
1. hely - Kalmár Nikoletta (9.A)
2. hely - Forró Richard (9.A)
Projekt részben született eredmények:
1. hely - Turrisi Emanuel (9.A)
2. hely - Užák Péter (8.B)
További sikeres folytatást!
Eredményes megoldók:
Podráczky Dominik (8.B)
Madarász Anna (8.B)
Csizmadia András (8.B)
Gratulálunk!
Kedves Bartókosok!
2018. január 8-án, hétfőn ismét becsengetnek.
A tanítás órarend szerint folytatódik.
Szeretettel várunk mindenkit!
PaedDr. Soóky Marián
riaditeľ-igazgató
ZŠ Bélu Bartóka s VJM - Bartók Béla Alapiskola
Veľký Meder - Nagymegyer
Boldog karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag új évet kívánnak a Bartók Béla Alapiskola tanulói, tantestülete és alkalmazottai.
Új fényképek a Gyűjtés a kutyamenhely számára albumban
Egy hónapon át tartott gyűjtésünk a nagymegyeri Dog Azyl kutyamenhely számára. Nagy mennyiségű kutyaeledel gyűlt össze, melyet december 22-én, pénteken iskolánk tanulói adtak át a menhely működtetőjének, Mária Juríčkovának. Köszönjük, hogy bekapcsolódtak kezdeményezésünkbe.
Új fényképek a Karácsonyváró ünnepi műsor (2017.december 21.) albumban
Csütörtök délelőtt karácsonyra hangolódva gyűltek össze a Bartók Béla Alapiskola felső tagozatának tanulói a helyi művelődési központ színháztermében. Valamennyi évfolyam rövid műsorral készült, ezzel megajándékozva a többi évfolyam tanulóit. Nagyon szép műsornak lehettünk tanúi, lélekben már ráhangolódva a karácsonyi ünnepekre. A műsort a tanulók és a felső tagozatos pedagógusok közös éneke zárta.
Új fényképek a Karácsonyi koncert és kézműves műhely albumban
Kellemes karácsonyváró hangulatban telt a Bartók Béla Alapiskola alsó tagozatosainak délelőttje a művelődési központban. 9.00 órától a KOBOLD zenekar humoros szövegű, jópofa dalai fergeteges sikert arattak a tanulók körében, majd a koncertet követően kézműves foglalkozásra került sor.
Ezúton is köszönjük a nagymegyeri nyugdíjas klub tagjainak segítségét, továbbá a Vígh Veronika és Krascsenits Piroska által vezetett foglalkozásokat.
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2017. december 22-én, pénteken a tanítás az alsó tagozaton a 4. órával, a felső tegozaton az 5. órával ér véget!
A karácsonyi szünidő 2018. január 7-én ér véget, a tanítás kezdete január 8-a, hétfő.
Új fényképek a Karácsonyi koncerten voltunk albumban
Vadkerti Imre-Zsapka Attila-Sipos Dávid alkotta trió előadásában karácsonyi koncerten vettek részt a Bartók Béla Alapiskola felső tagozatának tanulói. Köszönjük az élményt!
Új fényképek a Szép magyar beszéd - iskolai forduló albumban
17 tanulónk mérettette meg magát a Szép magyar beszéd iskolai fordulóján. A szövegértelmezés és szövegalkotás örömét és kihívásait tapasztalhatták meg az édes anyanyelvünket ápoló versenyzők.
A járási fordulóba jutott tanulóink: Kosár Rebeka VIII. A és Varga Viktória IX. B osztályos tanulónk.
További sikeres folytatást a járási megmérettetésen!
Új fényképek a Tanulmányi kirándulás Pozsonyban albumban
Tanulmányi kiránduláson vettek részt iskolánk felső tagozatos tanulói Pozsonyban, ahol a város fő jellegzetességeit tekintették meg.
Megjelent iskolánk diáklapja, az új köntöst öltő, 32 oldalas SULI. Hasznos olvasást kívánunk!
A Bartók Béla Alapiskola mellett működő Iskolai klub szervezésében karácsonyi vásárt tartottunk az iskola diákjainak, szüleiknek és nagyszüleiknek munkáiból december 15-én délelőtt az iskola előcsarnokában. Az iskolai klub valamennyi csoportja külön standot kapott, hogy eladásra kínálhassa a különféle karácsonyi édességeket, gyertyákat, koszorúkat és más, a közeledő ünnephez köthető díszeket. Az esemény iránt nagy érdeklődés mutatkozott mind az iskola diákjai, tanárai, mind a szülők és hozzátartozók részéről.
Ezúton is köszönjük minden támogatónak a vásár sikeres megszervezését. A vásárból befolyt összeg az iskolai klub számára lesz felajánlva.
Új fényképek a ,,Hajrá Bartókosok“ ovisokkal is albumban
Várva várt nap volt december 13-a a Bartók Béla Alapiskola életében, ugyanis megrendezésre került a ,,Hajrá Bartókosok” nevet viselő, sporttal, vetélkedőkkel és izgalmakkal teli délelőtt. Ellátogattak iskolánkba városunk óvodáinak nagycsoportos gyerkőcei, és az alsó tagozatos tanulókkal együtt egy nagyon izgalmas sportvetélkedőn vettek részt. Valamennyien ajándékban is részesültek. A vetélkedő után iskolánk kilencedikes tanulói megvendégelték a kis ovisokat, majd mielőtt visszaindultak volna az óvodába, az iskolánk előcsarnokában lévő karácsonyfánál közös karácsonyi énekléssel köszöntünk el tőlük. Bízunk benne, hogy valamennyien jól érezték magukat iskolánk falai közt, és hamarosan találkozhatunk is velük, mint jövendőbeli kis elsőseinkkel.
Új fényképek a Cipősdobozba zárt szeretet albumban
Cipősdobozba zárt szeretet, avagy Nyilas Misi karácsonya - a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja szervezésében került sor a Nyilas Misi karácsonya programra. Sokféle ajándék rejlett a gyermekeknek szánt egy-egy csomagban, a játékoktól kezdve a könyveken át a tisztálkodási szerekig és kedves levélüzenetekig. A program célja, hogy a megajándékozottak többet mosolyogjanak, fejlődjenek, egészségesek maradjanak, és érezzék, hogy értékesek.
Iskolánkon 97 darab csomag gyűlt össze, melyet tanulóink a nagymegyeri református esperes úrnak adtak át, aki majd továbbítja azokat. Köszönünk minden egyes ajándékot!
Új fényképek a MikulásDisco - SuliDisco (2017.december 8.) albumban
Új fényképek a SuliMikulás - A Bartók Béla Alapiskolába is ellátogatott a Mikulás és segédei albumban
Powered by aSc EduPage